2012-11-22 18:43
Európa legjobbjai között
Az UEFA a svájci Nyonban elkészítette az U17-es és U19-es válogatottak legfrissebb rangsorát. Örömteli, hogy a a két korosztály magyar képviselőit már egyértelműen Európa élcsapatai között tartják számon.
Nagy-Pál Tamás A ranglistának azért van óriási jelentősége, mert a szövetség ez alapján készíti el a kiemeléseket az Európa-bajnoki selejtezők sorsolásakor. Az U17-es válogatott a tízedik helyen áll ezen a listán, ami nem meglepő, hiszen Pisont István csapata az elmúlt három évben rendre bejutott az elitkörbe, idén tavasszal pedig csak adminisztrációs hiba miatt maradt le a kontinenstornáról. Ehhez még hozzáadódik, hogy a 2011/2012-es szezonban veretlen maradt a Bobál-ikrek fémjelezte gárda. Ez 7.167-es UEFA-együtthatót eredményezett ennek a korosztálynak, ezzel a nemrég legyőzött olaszokat, a törököket, a görögöket és a svédeket is megelőzte. Hogy ez mit jelent pontosan? Azt, hogy a december eleji elitkör-sorsoláson a válogatott a második kalapba kerül, vagyis a német, angol, francia, holland, spanyol, cseh, portugál hetesből valamelyikkel biztosan meg kell majd küzdenie, viszont a többi gárda gyengébb játékerőt képvisel. A helyzet így sem lesz egyszerű, hiszen csak a kvartett első helyezettje jut ki az Eb-re. Viszont, ha valamilyen ok folytán nem ront nagyon sokat a csapat (ehhez mindhárom meccsen ki kéne kapnia és a tornára két, hátrébb rangsorolt válogatottnak is kijutnia), akkor a 2013/2014-es szezonban az őszi selejtezőkön első kalaposak lehetnek a srácok, vagyis szinte biztosra vehető ismét az elitkörbe jutás. Az U19-esek helyzete nem lenne ilyen rózsás, ugyanis 21. helyezettként csupán a második kalapba kerülnének. De ez szerencsére nem számít, ugyanis a 2014-es kontinenstornának hazánk ad otthont, vagyis nem kell selejtezniük a kijutásért.