A Dinamo Sinnyik és a Junoszty Minszk ellen összesen hat mérkőzést játszik idegenben a Budapest Patriot. Az utolsó összecsapás előtt 4-1 az összesített mérleg, sajnos negatív előjellel, a Patriot csupán egy meccset nyert. Az eredmények miatt edzőváltás is volt: a korábbi szakvezető, Petr Novak helyett segítője, Igor Tóth irányítja Nemes Benjáminékat.
eFBé November 15. és 23. között egy hét alatt hat mérkőzést kell idegenben lejátszania a Budapest Patriotnak. Ebből kettőt hazai jégen kellett volna ugyan, de a káposztásmegyeri Jégpalotában már nem volt hely újabb találkozókra, ezért a Dinamo Sinnyik elleni, november 21-i és 23-i visszavágókat szintén Babrujszkban rendezik az orosz bázisú junior ligában.
Visszavágni volt miért, mivel a Dinamo Minsz ificsapata, a Sinnyik – amely egyébként szinte teljesen megegyezik a divízió I/A-ban szereplő fehérorosz válogatottal – kétszer (3-2, 3-1) is legyőzte a Patriotot. A budapesti csapat vezetősége a második vereséget követően – amely zsinórban a nyolcadik volt – Petr Novak vezetőedző helyére addigi segítőjét, a szlovák Igor Tóthot nevezte ki.
A győztes debütálás megvolt: az MHL nyugati főcsoportjában a Patriot mögött utolsóként tanyázó Junoszty Minszk ellen 4-3-ra nyert a Patriot. A visszavágón aztán a taktikát váltó fehéroroszok akarata érvényesült, pláne kétgólos előnyüknek köszönhetően alkalmazhatták gyors, agresszív támadásaikat. Nyertek is 4-1-re, így Igor Tóth csalódottan értékelte vezetőedzőként második találkozóját.
„Egyáltalán nem így terveztük ezt a második mérkőzést. Mindenesetre reménykedünk a jó folytatásban, mert sikerült egyszer nyerni is itt Fehéroroszországban. Nagyon nehéz ebben a bajnokságban helytállni, hiszen remek csapatokkal találkozunk hétről hétre. Fontos, hogy a hazai mérkőzéseken olyan magabiztosak tudjunk lenni, mint ellenfeleink, ehhez pedig nagyon nagy szükségünk van a szurkolóink segítségére” – mondta a szlovák mester a csapat közleményében.
A magabiztosság a magyarokból sem hiányzik, kiváltképp a támadó Nemes Benjáminból, aki néhány hete már az első sorban kap lehetőséget. Talán ennek is köszönhetően öt fehéroroszországi meccsen három gól és egy assziszt Benjámin mérlege, aki 12 pontjával az ötödik helyen áll csapata házi kanadai táblázatán.
Vay Ádám a Sinnyik elleni november 21-i mérkőzésen újra a kapuban állhatott, igaz, csereként lépett jégre a második harmadban akkor, amikor 4-1-re vezettek a fehéroroszok. Az utolsó 20 percet 1-1-el hozta le a Patriot, 5-1-s vereség lett a vége a határozottan kemény, olykor durva szabálytalanságokkal tarkított találkozónak. Mindkét együttesből egy-egy játékosnak kijárt a nagybüntetés fejre/nyakra irányuló ütésért.
A november 23-i visszavágót követően Budapestre repül a Patriot és készül a Junoszty elleni újabb két találkozóra – ezeknek már a Jégpalota ad helyt november 27-én és 28-án.