UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2012-11-27 13:38

Patriot: sorsfordító meccsek?

November 27-én és 28-án hazai pályán játszik a Patriot Budapest, amely a sereghajtó Junoszty Minszk csapatát fogadja. Ha a Patriot mindkét meccsét megnyeri a káposztásmegyeri Jégpalotában, elhúz a fehéroroszoktól és a téli szünet előtt visszazárkózhat a középmezőnyhöz.

UP-info, forrás:Sunday-Media Nagyon mély gödörből kell kimásznia a KHL junior bajnokságában, az MHL-ben az idén debütáló Patriot Budapestnek. Újabb hosszú idegenbeli sorozatában hat meccset játszott Fehéroroszországban, de mindössze egyet nyert meg a Junoszty Minszk ellen. A korábbi tréner, Petr Novak munkáját segítő Igor Tóth vette át a csapat irányítását, de a szlovák edző komoly nehézségekbe ütközött a csapat összeállításakor. Jan Ilasenko kapus eleve nem is utazhatott a többiekkel sérülése miatt (így Vay Ádám volt a csere), a védők pedig sorra dőltek ki a Junoszty és a Sinnyik elleni összecsapásokon – az utolsóra mindössze négy egészséges bekk maradt.
A visszavágás lehetősége november 27-én, kedden és 28-án, szerdán adott: a káposztásmegyeri Jégpalotában a Junoszty Minszk ellen kötelező a győzelem. A fehérorosz együttes jelenleg a sereghajtó az MHL Nyugati főcsoportjában, a Patriot éppen előtte áll a táblázaton. Két hazai győzelemmel újra látótávolságba kerülhet a középmezőny Nemes Benjáminéknak. A korábban Svédországban légióskodó 19 esztendős támadó hasonlóan vélekedik: „Mivel a pontjainkat visszük tovább a rájátszásba, mi pedig valószínűleg az alsóházban zárjuk a szezont, nagyon fontos lenne növelni a különbséget a Junoszty Minszkhez képest. Persze mindez nem lesz könnyű, mert ők is érzik, hogy nagy a tét. Ráadásul náluk is most volt edzőváltás, ha jól tudom, ez pedig mindig feltüzel egy csapatot. Kint is azonnal nekünk ugrottak” – emlékezett vissza Benji az idegenben nyújtott felemás teljesítményre. A két csapat ugyanis alig egy héttel ezelőtt Fehéroroszországban játszott két mérkőzést. A Patriot nyerte 4-3-ra az elsőt, a Junoszty 4-1-re a másodikat. Nemes Benjámin mérlege 1 gól, 1 assziszt.
A csapat másik magyar támadója, Hardi Richárd jelenleg sérült, így a lelátóról nézi majd a találkozókat – reményei szerint sokadmagával. „Amikor a Dinamo ellen játszottunk Minszkben, volt, hogy 1000-1200-an szurkoltak a fehéroroszoknak, de a kevésbé látogatott meccseken is kint volt a 30 fős „B-közép”, amely nagyon jó hangulatot teremtett. Jó lenne, ha itthon is sokan kijönnének a meccseinkre és állandósulna a szurkolás, mert nagyon sokat segít a pályán. Amikor legutóbb a Jégpalotában játszhattunk, már elindult valami a nézőtéren, aminek nagyon örültünk. Reméljük, most is sokan kijönnek buzdítani minket.” A fiúk mindemellett azt is elmondták: lélektanilag is jól jönne a csapatnak, ha a szurkolók „valódi pokollá” változnának a káposztásmegyeri lelátókat. A rájátszásban ugyanis valószínűleg még találkoznak a Junoszttyal és nem lenne baj, ha a fehéroroszok a kiváló hangulattól előre félve térnének vissza Budapestre. Aki jó Patriot, azaz „hazafi” módjára szeretne eleget tenni a magyar játékosok kérésének, azt november 27-én kedden és november 28-án szerdán 18 órától várják a Jégpalota lelátói. A gyerekhangok is sokat segítenek, ezért újra él a csapat menedzsmentje által korábban sikeresen bevezetett akció: aki még nincs 150 cm magas, annak ingyenes a belépés!