UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2012-11-27 12:25

Túl a maximumon

Nemrég honlapunk is beszámolt róla, hogy az UEFA svájci székhelyén, Nyonban kisorsolta az Eb-selejtezős elitkörbe jutott U19-es lányválogatott ellenfeleit. Honfitársainknak a házigazda norvégok, az angolok és a szerbek mellől kellene kivívniuk a továbbjutást, vagyis egyáltalán nem könnyű feladat vár áprilisban Turtóczki Sándor csapatára. A szövetségi edzővel az esélyekről beszélgettünk.

Nagy-Pál Tamás - Izgult a sorsolás előtt? - Nem mondhatnám, hiszen ismerve a mezőnyt tudtam, hogy gyenge ellenfelet mi már nem kaphatunk. - Akkor nem is kerülhetett volna könnyebb csoportba a csapat? - Valamivel lehetett volna ugyan kedvezőbb, de nem számottevően. Közhelynek hangzik, de igaz: itt már nincs gyenge csapat. - Utánanéztem, s azt találtam, hogy ebből az évjáratból csupán a britek jutottak el az elitkörig még U17-esként, de az Eb-re már nekik sem sikerült kiverekedniük magukat. Számítanak ezek a két évvel ezelőtti eredmények valamit? - Messzemenő következtetést nem lehet belőlük levonni. Ezek a játékosok kimagasló színvonalú bajnokságokban edződnek, folyamatosan fejlődnek, erősödnek. Természetesen náluk is előfordulhat, hogy abbahagyják páran vagy éppen tényleg nincs kiemelkedő tehetség a korosztályban, de általában jól képzett, felkészült lányokról van szó. De még, ha nem is fejlődtek sokat, akkor is nagyon nehéz dolgunk lesz. - De azért a magyar lányok is fejlődtek? - Ne vicceljen, még jó! Mi is idősebbek leszünk, mind több időt töltünk el együtt, mind több a nemzetközi tapasztalatunk és játszottunk már kiélezett tétmérkőzéseket is jó csapatok ellen. - Konkrétan mit lehet tudni az egyes ellenfelekről? - Most kezdődik majd a feltérképezés. A szerbekkel szeptember elején játszottunk, egy elég jó gárdától szenvedtünk vereséget. - A lányok mit szóltak a sorsolás eredményéhez? - Beszéltem már többükkel is, nagyon izgatottak. De ők is tisztában vannak vele, hogy az elitkörbe jutással mi már elértük a maximumot. Nagyon becsületesen megdolgoztunk ezért a sikerért, de ha számottevő eredményt szeretnénk áprilisban elérni, akkor nagy javulásra lesz szükség. - Addig még van négy hónap. Megvan már a felkészülés programja? - Három összetartás biztosan lesz, de én még szeretnénk egyet vagy kettőt, erről majd december elején tárgyalok a szövetséggel. - És közben van rá lehetőség, hogy valaki megfigyelje az ellenfeleket a felkészülési mérkőzéseken? - Nem tudom, lesz-e rá kapacitás. - Bár még kicsit odébb van, de a következő korosztálynak is kisorsolták az első selejtezőtornabeli ellenfeleket: Belgium, Törökország és Montenegró csapata érkezik Magyarországra. Mennyire tűnik erősnek a csoport? - A törökökkel játszottunk már, náluk hatalmas lépésekben fejlődik a női labdarúgás, véletlenül sem szabad lebecsülni őket. A belgáknak inkább a felnőtt futballját ismerjük. Náluk is gyorsabb a fejlődés mint itthon, mert egyszerűen jobbak a lehetőségek. - De legalább hazai pályán rendezik a tornát! - Valóban, bár ez nem akkora előny, mint gondolná. Nagy szurkoló tábor előtt nyilván nagyon jó lenne, de valószínűleg ennek az előnyét majd nem élvezhetjük.