2012-11-28 22:34
Klivinyi: felnőtt!
Klivinyi Kingának egy álma vált valóra azzal, hogy bekerült a női kézilabda-válogatott Európa-bajnoki keretébe. A 20 éves átlövő honlapunknak elmondta, mind jobb formába lendül ő és a csapat is.
K. D. Eseménydús és sikeres napokon van túl Klivinyi Kinga, de a java még hátravan. A 20 éves váci átlövő a fiatal generációból egyedüliként kapott meghívót a felnőtt válogatott keretébe, és a kijevi Turcsin Kupa három meccsén összesen 13 gólt szerzett, ezzel a csapat egyik legeredményesebbje volt. Hazatérve kiderült, hogy utazhat a szerbiai Európa-bajnokságra is, és az idei év legjobb juniorkorú kézisének választotta a szövetség. A héten még Szegeden edz a keret, majd december 4-től a kontinenstornán vár fontos szerep Kingára. – Mennyire voltál elégedett a játékoddal a felkészülési tornán? – Összességében elégedett vagyok, bár kicsit sok volt az eladott labdám, de a hibákat igyekszem kiküszöbölni.
– Most ment a legjobban a játék a válogatottban?
– Igen, úgy érzem, hogy ez volt a legjobb teljesítményem a felnőttek között.
– Hogyan értékelte a teljesítményedet a kapitány?
– Külön nem értékelte, de nekem az elég jó visszajelzés, hogy az Eb-re utazó keret tagja vagyok.
– Mekkora a különbség a junior válogatott meccseihez képest?
– Talán csak az a különbség, hogy itt kevesebbet játszom, és erre sokkal többen figyelnek, mint az utánpótlásra.
– Mennyire segítette az Eb-felkészülést a torna?
– Hasznos volt a Turcsin Kupa, hiszen támadásban sok mindent tudtunk gyakorolni, illetve kezd összeállni a védekezés is.
– Mire lehet képes a csapat az Eb-n?
– Ha a csoportban tudunk bravúrokat elérni, akkor utána már bármeddig eljuthatunk.