UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2012-12-03 13:59

Amerikai visszavágás

Második mérkőzését elveszítette a női ifjúsági vízilabda-válogatott a világbajnokságon: az Egyesült Államok válogatottja 8-6-ra nyert. Akárcsak a felnőtteknek az olimpia előtt és alatt, a korosztályos-világversenyen az USA legyőzhetetlen – a korral azonban a két csapat közti különbség is csökken, hiszen nyáron az ORV-n Magyarország nyert.

eFBé A Perth-ben zajló ifjúsági világbajnokságon a fiúk két napig nem játszanak mérkőzést, hiszen a csoportjukba sorsolt spanyolok hiányoznak – országuk szövetsége október végén léptette vissza csapatait a vébétől. Így aztán a lányokra kell figyelni, akik Olaszország ellen fontos mérkőzést nyertek a női torna nyitónapján (a tudósítás ITT olvasható). December 3-án (ausztrál idő szerint) délelőtt szűk egy nappal azután, hogy a fiúk 10-9-re legyőzték őket (ITT), a lányoknak is az Egyesült Államok volt az ellenfél, amely India ellen melegített 34-0-val, s a mérkőzésen fizikai és taktikai fölényét is megmutatta Kyle Kopp együttese. Ma két dobogóesélyes ugrott a medencébe. A holland és a spanyol együttes hiányzik a vébéről, így az amerikai, görög, magyar, orosz, olasz ötösből lehet ott négy az elődöntőben. Gyors gólváltás az elején, Mackenzie Barr és Ziegler Dia jóvoltából (1-1), és az amerikai még egyszer eredményes volt. Ebben a negyedben az amik 3-1-re elhúztak. A második negyedet döntetlenre hozta Merész András és Mihók Attila együttese: 5-2-nél Horváth Anna büntetőt fogott, Horváth Brigitta pedig belőtt egyet, így 5-3 volt az állás a félidőben.
A harmadik negyed a magyar válogatotté volt, az agresszívabb támadójáték meglepte az amerikaiakat. Előbb a csapatkapitány Illés Anna szépített, majd Garda Krisztina az találata már az egyenlítést jelentette (5-5). Illés jól használta ki az emberelőnyt: a negyedet keretbe foglalta azzal, hogy az elején és a végén is értékesített egyet, így 6-6-ról indult az utolsó nyolc perc. De Mackenzie Barr is hozta a maga „keretét”: a találkozó első góljának szerzője lőtte az utolsót is. Ezzel az USA visszavágott a nyári vereségért, hiszen a júliusi olimpiai reménységek versenyén Dunaújvárosban a magyar együttes nyert. Ezúttal a 8-6-os amerikai győzelem azt jelenti, hogy a magyar csapat csak akkor lehet csoportelső, ha az olaszok legyőzik az USA-t, és Magyarország elsöprő gólkülönbséggel győzi le Indiát. Az esély megvan erre, hiszen az amerikaiak 34-0-s sikerét követően az olaszok 47-2-re nyertek. Ellenkező esetben a mieink a második helyen végeznek a csoportban, így nyolcaddöntőt kell játszaniuk – akár Dél-Afrika, akár Zimbabwe lesz az ellenfél, nem kérdés a győztes kiléte. Gól, öröm Hiába az indiai válogatott hatalmas veresége (47-2) az olaszoktól, a csapat ünnepelt: a vízilabda-világbajnokságok történetében India soha nem szerzett még gólt, ezúttal kettőt is. A sporttörténelmi első találat szerzője, a remek ejtésgólt elérő Ambili Archa Anil Kumar így értékelt: „Olyan boldogság ez, mint a szerelem – most a föld felett járok. Soha nem nézzük a számszerű végeredményt, mert nekünk az a fontos, hogy kiváló csapatok ellen játszva tanulhatunk.”

Ifjúsági vízilabda-világbajnokság, nők, a második meccsnap eredményei. A csoport: Ausztrália—Indonézia 27-2, Üzbegisztán—Csehország 3-15. B csoport: Brazília—Kanada 9-9, Spanyolország visszalépése miatt Új-Zéland szabadnapos. C csoport: Olaszország—India 47-2, Egyesült Államok—Magyarország 8-6. D csoport: Dél-afrikai Köztársaság—Oroszország 5-23, Zimbabwe—Görögország 2-36.