UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2012-12-07 00:39

Elődöntőben a lányok

Elődöntős a magyar női ifjúsági vízilabda-válogatott a világbajnokságon, miután Perthben 10-3-ra legyőzte a házigazda ausztrálokat a negyeddöntőben. A fináléért Oroszország ellen ugranak a medencébe a lányok – visszavághatnak az Eb-döntőben elszenvedett vereségért.

eFBé Az első mérkőzés rengeteg néző előtt a végén: nem csoda, hiszen a magyar női U18-s együttes ellenfele a házigazda Ausztrália volt december 6-án. A negyeddöntőtől előzetesen szoros csatát várt a szakvezetés, a lányok azonban kiváló védekezésüknek köszönhetően sima, hétgólos győzelmet arattak (10-3). Illés Anna volt a legeredményesebb: a csapatkapitány három gólig jutott az összecsapáson.
Az első negyedben sem ő, sem más nem volt eredményes – 0-0-s első nyolc percet, majd 0-1 után beindult a magyar henger és 3-1 volt a félidő. A második negyed utolsó másodperceiben emberhátrányba kerül a magyar csapat, amit a következő játékrészbe magával vitt. Az ausztrálok elhozták a labdát, Schmid bombagólt lőtt, amit a játékvezetők érvénytelenítettek, mert elfelejtették visszaengedni a kiállított magyar játékost. Az ausztrálokat megtörte az ítélet, a helyzetüket pedig eldöntötte a Gémes, Illés, Gurisatti trió 1-1 gólja (6-1) – innen már nem volt az „auszik” számára visszaút. Ennek tudatában nyugodtan támadhatott és lőhetett újabb gólokat Merész András és Mihók Attila együttese – négyet zsinórban az utolsó negyedben (10-1). A találkozót két hazai találat zárta, de ezek sem jelentettek igazi szépségtapaszt: Ausztrália ifi-hölgyei csak az 5-8. helyért folytathatják a küzdelmet, először Kanada ellen. Magyarország ellenfele az észak-amerikaiakat búcsúztató Oroszország lesz pénteken (magyar idő szerint kora reggel): a találkozó a szeptemberi, oroszországi Eb-döntő visszavágója, akkor a házigazda nyert. Az oroszok Kanada ellen biztosították helyüket a négy között: 7-1-s félidővel nyitottak, innen jött fel Kanada, 15-12 lett a végeredmény. Az orosz együttesből Karimova ezúttal is villogott: a góllövőlistát 27 találattal vezető játékos négyszer volt eredményes.

Ifjúsági vízilabda-világbajnokság, Perth, hatodik játéknap, nők, negyeddöntők. Oroszország–Kanada 15-12, Ausztrália–Magyarország 3-10, Egyesült Államok–Új-Záland 16-7, Görögország–Brazília 14-8. Az elődöntőben: Magyarország—Oroszország, USA—Görögország. Az 5-8. helyért: Ausztrália—Kanada, Új-Zéland—Brazília. A 9. helyért: Csehország—Olaszország, a 11. helyért: Dél-afrikai Köztársaság—Üzbegisztán.