UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2012-12-08 14:29

Vb-döntőben a fiúk is

Magyar átok ül a szerbeken: néhány hét alatt kétszer győzte le 9-8-ra a magyar férfi juniorválogatott a pólósaikat. A szerbiai Comen-kupa után ezúttal a világbajnoki elődöntőben – az előbbi bronzérmet ért, az utóbbi már biztosan fényesebbet.

eFBé Ahogy bezengte a „Hajrá, magyarok!”-csatakiáltás a Challenge uszodát, a szerbek is tudhatták, hogy ez a mérkőzés bizony számukra lesz kihívás. December 8-a újabb mérföldkő a magyar vízilabdasport történelmében: az ifjúsági korosztály számára az idei perthi esemény az első, amikor mind a fiúk, mind a lányok egyszerre küzdenek a világbajnoki címért. Rögtön úgy, hogy mindkét döntőben szerepel a magyar válogatott: miután pénteken a lányok harcolták ki a fináléba jutást, szombaton a fiúk is megtették ugyanezt.
Horkai György tanítványai végig vezettek a találkozón: már a 2-0-s első negyed után érezni lehetett, hogy ezen az estén (ausztrál idő szerint) nem lesz szerb örömünnep Perthben. A magyar csapat rendkívül együtt volt, kiválóan működött a védekezés, György Dávid bravúrokat mutatott be a kapuban – s ha ő nem, hát a kapuvas segített. Hiába egyenlített 4-4-re Szerbia, a mieinkben megvolt a kellő tűz és összpontosítás ahhoz, hogy visszavegyék az előnyt. Fordulópont volt a harmadik negyed közepén Német Toni centergólja, valamint az, hogy ettől kezdve ha volt szerb találat, arra érkezett magyar válasz is, és megmaradt a kétgólos különbség. A kivétel az utolsó szerb gól volt, arra már nem volt felelet: a játékvezetők hamar elvették a magyaroktól az utolsó támadás alkalmával a labdát, az ellenakcióban emberelőnybe kerültek a szerbek, de nem tudtak élni vele, 9-8-ra a magyar válogatott nyert, és bejutott a döntőbe.
Német Toni a világbajnokság hivatalos oldalán nyilatkozott a lefújást (és a rövid medencepartit) követően: „Nagyon örülünk, hogy a tegnap mutatott remek játékunkat hoztuk ma is – remélhetőleg holnapra is átmentjük a formát. Mi volt a siker kulcsa? Az, hogy remek taktikát dolgozott ki a stáb, és ennek minden eleméhez minden egyes játékos száz százalékig tartotta magát.” „Megérdemeltük a döntőt! Az első perctől kezdve mi vezettünk, volt, amikor már hárommal is. Izgalmasan alakult a meccs, volt elég sok érdekes kontrafault, meg kiállítás, ami mondjuk így: meglepett. Eszméletlenül jól védekeztünk emberhátrányban, úgyhogy le a kalappal a csapat előtt! Az egész világbajnokság eddig azt mutatta, hogy egy csapat van a vízben, amikor a magyar válogatott játszik. Valaki mindig elővesz valami extrát és mindig más, miközben az egész csapat is hozza magát, úgyhogy bármikor nyugodtan tudok cserélni.
A fiúk most nagyon boldogok, rettentően örülnek, hiszen soha nem játszottak még döntőt, de nagyon el is fáradtak ezen a meccsen. Most igyekszünk kipihenni magunkat, aztán holnap megteszünk mindent, amit lehet. Döntőbeli ellenfelünk nagyon jó csapat, de egy meccsen bármi megtörténhet. Az biztos, hogy ezek a fiúk úgy fognak küzdeni, mint az oroszlán!” – értékelt Horkai György szövetségi kapitány a vlv.hu-nak. Vasárnap Magyarország zárja a világbajnokságot, méghozzá duplán: magyar idő szerint reggel fél nyolctól a lányok Görögország ellen játszanak, majd tíz órától a fiúk az olaszok ellen küzdenek az első helyért. A világbajnokság előtt a két együttes közösen készült, november 3-án Székesfehérváron barátságos meccset játszott – azt a magyar válogatott 10-9-re nyerte meg a tavalyi Eb-döntős ellen...

Ifjúsági vízilabda világbajnokság, Perth, nyolcadik nap. Férfiak. Elődöntők: Magyarország–Szerbia 9-8, Horvátország–Olaszország 9-10. Az 5-8. helyért: Ausztrália–Görögország 9-10 (h.u.), USA–Románia 10-12. A 9. helyért: Brazília–Új-Zéland 12-9; a 11. helyért: Kanada–Irán 11-8; a 13. helyért: Üzbegisztán–Egyiptom 6-5; a 15. helyért: Kolumbia–Kazahsztán 11-7., a 17. helyért: Dél-afrikai Köztársaság–Trinidad és Tobago 10-8. Nők,  helyosztók, az 5. helyért: Kanada–Új-Zéland 12-11; a 7. helyért: Ausztrália–Brazília 10-6.