A Budapesti Honvéd SE nyerte a Komjádi-kupát, miután a döntőben 13-10-re verte a Ferencvárost. A legrangosabb utánpótlás-kupa 2010 után ezzel ismét a fővárosi klubhoz került. A jubileumi, 80. tornán a győztes csapat kapusa, Bendes Viktor kapta a Bródy György-díjat.
eFBé Két helyszínen küzdött a legjobb négy december 16-án: a Komjádi uszodában a Honvéd a Ferencvárossal csapott össze a fináléban, míg Szentesen a Szeged vendégeskedett a Komjádi-kupa bronzmeccsén. A döntő nem hozott fordulatot: a Honvéd végig vezetett, a Ferencváros csak egyszer jött fel, 7-6-ra. A bronzmeccs komolyabb izgalmakat hozott: a Szentes az utolsó negyedben fordított 4-7-ről. A házigazdák 15 esztendős játékosa, Werner Richárd nyolc másodperccel a dudaszó előtt értékesített büntetőjével nyert 8-7-re a Szentes, ezzel megszerezte a bronzérmet.
A budapesti finálé a hagyományokhoz híven rövid megemlékezéssel kezdődött, a névadó, az 1933-ban elhunyt Komjádi Béla mellszobrát koszorúzta meg a két csapatkapitány, Jansik Dávid (Honvéd) és Ernyey Márk (Ferencváros).
A döntő első negyedében gólerősebb volt a Honvéd: 5-2-re nyerte a játékrészt, persze ezt annak is köszönhette, hogy Bendes Viktor kiválóan védte kapuját. A ferencvárosiaktól hiányzott az ifjúsági világbajnokságról ezüstéremmel hazatért center, Sánta Dániel, aki bárányhimlős.
Eredmények ITT.
A Fradi a második nyolc percben feljött: a „cséká”, Ernyey Márk háromszor is eredményes volt, így a Kőér utcaiaknak mindössze egy gól maradt meg az előnyből a szünetre (7-6). A folytatásban két ötméterest is kapott a Honvéd, Fülöp Bence mindkétszer biztos ítéletvégrehajtónak bizonyult (11-7).
A Ferencváros előtt még felcsillant a remény: a harmadik negyed végén, majd az utolsó legelején dobott góljával 11-9-re felzárkózott. Az egyenlítéstől sem jártak volna messze Ambrus Tamás tanítványai, ha nem maradnak ki sorra a lehetőségek: Deutsch, Vogel, Francsics és Ernyey is hibázott. A Honvéd 2-2-vel hozta az utolsó nyolc percet, így megtartotta az előnyét, és 13-10-re nyert –így 2010 után újra a Honvédé lett a Komjádi-kupa. Kapusuk, Bendes Viktor duplán örülhetett: ő kapta a legjobb hálóőrnek járó Bródy György-vándordíjat.
A névadók
Komjádi Béla. Az MTK-ban kezdett vízilabdázni, majd az első világháborúban szerzett sérülése miatt edzőként folytatta pályafutását. A Los Angeles-i olimpián győztes magyar válogatott szövetségi kapitányát a modern vízilabda megalkotójának nevezik. Az utánpótlás-nevelést legfőbb feladatai egyikének tartotta. Barátai és tisztelői halálának évében már vízilabdatornával adóztak emlékének, az volt az első Komjádi Kupa, 1933-ban.
Bródy György. A kiváló kapus Komjádi játékosa volt Óbudán, a III. kerületi TVE-ben, majd a magyar válogatottban is. Kétszeres olimpiai bajnok (1932: Los Angeles, 1936: Berlin). Családja 2008-ban alapított vándordíjat a tiszteletére.