Az ezüstről szólva

A junior magyar jégkorong-válogatott ezüstéremmel zárta a brassói divízió II/A csoportos világbajnokságot. Súlyos vereséget szenvedett az első meccsen, s bár azzal a feljutás lehetősége szinte odalett, a csapat megmutatta erejét, és megszerezte a második helyet. A játékosok értékelték a tapasztalatokat.

eFBé Amikor Japán ellen 7-2-re kikapott az U20-as fiúk válogatottja a brassói divízió II/A csoportos jégkorong-világbajnokság első meccsén, a fórumokon azonnal két részre szakad a szurkolótábor. A vehemensebbek a szövetségi kapitány fejét követelték, a másik oldal nem temetett, hanem előre tekintett. A szurkoló már csak ilyen. A játékos pedig olyan, hogy egy vereségtől nem megy a falnak, hanem megmutatja, hogy valójában mire képes. Így aztán jöttek a magyar győzelmek, Japán is megmutatta erejét, hiszen sorra, biztosan verte az ellenfeleket. Elhallgattak a pesszimisták, Tim Kehlerből hirtelen jó edző lett, a csapat pedig több meccset nem veszített. Sorrendben Litvániát (3-1), Spanyolországot (6-2), Hollandiát (hosszabbítás után 6-5), majd az utolsó meccsen a házigazda Romániát (5-1) legyőzte és megszerezte az ezüstérmet. Ha pedig egyben marad – lévén többségében elsőéves juniorokról, vagy még fiatalabbakról van szó –, az említett négyes a divízió I/B-ből kieső horvátokkal kiegészülve verhető, egy év múlva tehát meglehet a hőn áhított aranyérem és a feljutás.

A szakvezetés Nagy Krisztiánt, a Miskolci Jegesmedvék támadóját választotta a világbajnokság legjobb magyar játékosának. Krisztián hat találatával a torna góllövőlistájának élén végzett. Ahogy szokta, 110 százalékot várt el magától, így az értékelést nem a teljes elégedettséggel kezdte. – Lőhettem volna több gólt, emellett a gólpasszaim is hiányoztak, maximálisan tehát nem vagyok elégedett. A csapattal igen, erősek voltunk öt az öt elleni védekezésben, a támadásokat tekintve pedig az emberelőnyös helyzetek kihasználásában voltunk jók. – Mi történt abban az ominózus utolsó húsz percben Japán ellen? Két harmad után 2-1-re vezettetek… – Nehéz magyarázatot találni. Az első két harmadban – az előny ellenére – lőhettünk volna még gólokat, akkor a japánoknak kellett volna futni az eredmény után. Így, hogy ennyire szoros volt, nem adták fel. Ráadásul kaptunk egy ötperces kiállítást, az döntő volt. Az adott helyzetben jobb volt az ellenfél, de azt biztosan állítom, hogy akkora különbség, mint amit az eredmény mutat, nincs a két csapat között. Eredetileg az utolsó mérkőzést játszottuk volna ellenük, és nem az elsőt, de a rendezők „belemásztak” a sorsolásba. Ahogy meccsről-meccsre javultunk és összeálltunk a végére, biztosan más eredmény születtett volna Japán ellen, ha tényleg velük zárunk. – A magyar csapat egyben volt? – Mindenképpen – ha az áprilisi ifi-vébével hasonlítom össze, most sokkal egységesebbek voltunk. Több volt a bíztatás, kevesebb a piszkálódás. Ezt mutatta az is, ahogy kikorcsolyáztunk a románok ellen – esélyük sem volt, hogy legyőzzenek minket. A csapategység mellé kaptunk olyan edzőt Tim Kehler személyében, aki a taktika mellett a lelki felkészítésre is odafigyel. Személy szerint az én felfogásom sokat változott a néhány hónap alatt, amióta Miskolcon vagyok (Kehler a Jegesmedvék felnőtt csapatának a vezetőedzője is – a Szerk.)

Az ezüstérmesek: Ágoston Olivér (Espoo Blues, FIN), Pleszkán József (UTE) – kapusok. Arany Máté, Árkovics Bálint, Reiter Attila (SAPA Fehérvár), Bojkó Bálint (MAC), Könczei Áron (Debreceni HK), Léránt René (FTC), Vojtkó Mátyás (Nové Zámky, SVK) – hátvédek. Dömötör Róbert (UTE), Erdély Csanád, Hamvai Szilárd, Kocsis Ferenc, Sárpátki Tamás-Róbert, Szabó Dániel, Tóth Gergő, Vincze Péter (SAPA), Fliszár Zalán, Gágyor Péter (Vasas), Miskolczi Márk, Nagy Krisztián, Ritó László (Miskolci Jegesmedvék) – támadók. Szakmai stáb: Tim Kehler, Tyler Dietrich, Svasznek Bence, Várady Csaba, Antal István, Tornyi Gábor, Bagonya Imre, Sándor Csaba.

A szintén miskolci Ritó László arra is kitért, hogy a pályán belülről és kívülről milyennek látta a tornán kiemelkedő Japán válogatottat. „Hallottunk olyanokat róluk, hogy a lövés nem az erősségük, nos, ez nem teljesen igazolódott. Emellett gyorsan és jó technikával korcsolyáztak, kiemelkedett az összjátékuk is. El kell ismerni, ők voltak a jobbak. Mi az aranyéremért és a feljutásért utaztunk Brassóba, amit az első meccs után elveszítettünk, legalábbis a többiek kezébe adtuk a sorsunkat. Ilyen helyzetből álltunk fel. Úgy gondolom, számunkra ez volt a vébé fordulópontja.” A kevés légiós egyike Ágoston Olivér volt: a finn Espoo Blues kapusa áprilisban az ifi-vébé legjobbja volt posztján. Brassóban sem maradt adós a jó teljesítménnyel, hiszen közel 92%-os mutatót produkált, csak a japán Hitomi Szun (93,3%) előzte meg. A tornán mégsem ők, hanem a romániai Tőke Zoltán (86,7%) lett a legjobb kapus, hiszen ő a holland Denizzel egyetemben valamennyi mérkőzésen a pályán volt. Olivér a többiekhez hasonlóan kiemelte, hogy az első meccs okozta sokkon túltette magát az együttes, és Litvánia ellen teljes erőbedobással küzdött. „Annak ellenére, hogy jó mutatókkal zártam a vébét, nem vagyok teljes mértékben elégedett magammal. Persze, az is igaz, hogy nehéz testileg és fejben is játékban maradni, ha az ember viszonylag kevés lövést kap harmadonként. Ez egyébként a védekezést is dicséri, öt az öt ellen kiegyensúlyozottan ment a játék a csapatnak. Jól játszottunk, a fiatalok is egyenletesen jól teljesítettek, nekem ez kellemes meglepetés volt. Külön kiemelném Erdély Csanádot, aki 96-os születésűként akadály nélkül vette a világbajnokságot. El kell fogadni a tényt, hogy Japán erősebb volt ezúttal mindenkinél, ellenünk is éltek a lehetőségekkel az ázsiaiak, könyörtelenül használták ki a hibáinkat. Személy szerint az ezüstéremnek is nagyon örülök. A csapat jó irányba halad, s bár a jövő évről még korai lenne beszélni, az biztos, hogy a divízió I/B-ből kieső horvátok nem jelenthetnek akkora kihívást. Espooba csak januárban kell visszamennem, így pihenhetek – a karácsonyt a páromnál töltöm Londonban.”