Két forduló után a felénél jár a budapesti utánpótlás vetélkedése, a Báthory László-emlékverseny. A különböző korosztályokban Nagy Beatrix, Nákits Dániel és Sárosi Krisztián áll az élen.
K. A. Az idén debütált az emlékverseny új szisztémája, és — jelenti — sikeresen átment a gyakorlati vizsgán. Sokkal jobban élvezik a fiatalok ezt a fajta lebonyolítást, mint az eddigit. Ugyan most is 120 vegyest kell gurítaniuk, de pályánként 10 telit és 10 tarolást, ami a sprint számnak felel meg. Ezen kívül még pályapáronként is értékelik a dobásaikat.
A december 16-ai, második fordulóra a hangulat és a szurkolás is megjött, s nagyobb küzdelmeket is láthattunk. Sörös Dóra például leiskolázta klubtársát, Nagy Beatrixot, ám még mindig utóbbi vezeti a pontversenyt. A versenyzőkön látszott, végig matekoznak, s nagyon odafigyelnek a dobásaikra. A serdülő korosztályos Bálintfy Cintia szereplése kiemelendő, mindkét állomáson szépen teljesített, s legutóbb a tapasztaltabb Varró Veronikának is meggyűlt vele a baja: négy fán múlott, hogy megelőzte az ifi korú játékost. Az első verseny után úgy tűnt, a BKV-s Kovács Tamással komolyan kell számolni: 538 fával vezettet az összesítésben, viszont a decemberi pályára lépésével alulmúlta önmagát (484). Az FTC-s Nákits Dániel ezzel szemben stabilan teljesít, s vezeti az összetettet.
A következő fordulót január 13-án rendezik az FTC tekepályán.
Részletes eredmények az Eredmények/Hazai menüpontban.