2012-12-22 11:42
Ketten a mezőny fölött
Megkezdődött a fiú országos ifjúsági kupa utolsó előtti szakasza. A sorozatnak ebben a részében már csak nyolc csapat szerepel, két négyes csoportban, a szokásos minitornákon mérkőzve meg egymással.
UP-info Az első forduló egyik tornájának a Dág adott otthont, de nem tudta kihasználni a hazai pálya előnyét. A Vegyész RC Kazincbarcika elleni vereség természetesen papírforma volt és a Kaposvári Röplabda Akadémia-Fino elleni győzelem is, de a Sümegi RE ellen kiélezett mérkőzést vívtak a hazaiak. Kétszer is felálltak szetthátrányból, végül az ötödik felvonásban alulmaradtak, így 3-2-es vereség lett a vége. Eközben a Barcikát nem lehetett megállítani, még az erre legesélyesebb Sümegnek sem sikerült. A Vegyész mindegyik mérkőzését három szettben abszolválta. Ezzel természetesen a csoport élére állt az első játéknap után, míg a második helyre a Sümeg. A záró torna nagy kérdése az lesz, hogy a Dág vissza tud-e vágni a nagy riválisának, annak otthonában – maximum négy szettben -, mert egyébként nincs esélye a második pozícióba kerülni. Szolnokon a Kádár Kecskeméti Röplabda Club emelkedett ki a mezőnyből. Hasonlóan a kazincbarcikaiakhoz, a kecskemétiek sem engedtek ki a kezükből egyetlen szettet sem, vagyis magabiztosan álltak a kvartett élére. A hazai csapat sem szerepelt rosszul, talpra tudott állni a Kádár elleni vereség után és a Dunaferr SE-t, valamint a Gergi Háló Csepelt is elintézte három szettben. Ezzel ebben a csoportban gyakorlatilag el is dőlt az első két hely sorsa, csodának kéne történnie a januári budapesti második tornán, hogy a dunaújvárosiak vagy a csepeliek feljebb kapaszkodjanak.