UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2012-12-31 12:27

Eredményes országjárás

Sikeresen zajlik a kézilabda-szövetség országjáró akciója, amely során ingyenes szakmai segítséget nyújtanak a testnevelőknek és edzőknek. K. D. Idén is meghirdette utánpótlás-akciótervét a kézilabda-szövetség. Ennek egyik eleme, hogy Juhász István szakmai igazgató, valamint Kovács László mesteredző járja az országot, hogy elméleti vagy gyakorlati segítséget nyújtson. – Két-három hetente megyünk iskolába vagy kisebb vidéki egyesülethez. Meg kell adniuk előre, milyen témakörben várnak segítséget. Egy látogatás négy órából áll, bemutató edzést tartunk, valamint szakmai fórumra várjuk a helyi és környékbeli edzőket, testnevelőket. Szakmai segítséget bármilyen korosztályban igényelhetnek, a szivacskézilabdától a juniorokig – mondta honlapunknak Juhász István. A szakemberek foglalkoznak az életkori sajátosságokon belül tapasztalható különbségekkel, valamint a kondicionális képességek fejlesztésével is. Februártól kiszélesítik a programot, és szakmai segítséget nyújtanak a sportiskoláknak is. – Jó visszhangja van az országjárásnak. Legutóbb Bökönyén jártunk, ahol tanítóknak segítettünk: hogyan lehet beépíteni a kézilabdát a testnevelésórába. Később felhívtak, és elmondták: kipróbálták a tanácsainkat a gyerekekkel, akik élvezték az órát. Juhász István fontosnak nevezte azt is, hogy a tehetségek megtalálják a helyüket, ezért az ügyes játékosok figyelmébe ajánlják a 2013-ben induló balatonboglári akadémiát.