UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2013-01-05 09:54

Vereség a nyitányon

Bár a szünetben még vezetett, végül öt góllal kikapott a dabasi világbajnoki selejtező első mérkőzésén a férfi junior kézilabda-válogatott.

K. D. Hazai pályán, Dabason harcolhatja ki a nyári, boszniai világbajnokságon való indulást a junior-válogatott. Kovács Péter szövetségi edző csapatának a tavalyi korosztályos Európa-bajnokságon a bronzéremről hétméteresekkel lemaradó svéd, az ugyanitt ötödik portugál, valamint a belga együttes az ellenfele, az első két helyezett folytathatja a vb-n. A magyar válogatott a legnehezebb rivális ellen kezdte a selejtezőt, ráadásul sérülés miatt hiányzott több alapember, köztük a korosztályban az előző év legjobbjának választott Zdolik Bence. Pótlásukra több ifjúsági korú kapott lehetőséget, például a szintén díjazott, balatonfüredi Hornyák Péter, valamint Kovacsics Péter és Stranigg János. A svédek az Eb-negyedik hely mellett 2011-ből ifjúsági vb-bronzzal is büszkélkedhetnek, bár az akkori együttes jócskán kicserélődött a mostani selejtezőre. A két csapat közötti különbséget ugyanakkor mutatja, hogy a mieink egyik tornán sem vettek részt. A magyaroknak mindenesetre sikerült meglepni az északiakat, a rivális által kevésbé ismert fiataloknak is köszönhetően. Gyorsan elhúztak 5-2-re a svédek, de Szöllősi Balázs góljaival sikerült az egyenlítés, majd fej fej mellett haladtak a csapatok. Eredményes volt a gyors játék, a hajrában három perc alatt négy gólt szerezve fordítottak a mieink, így előnnyel vonultak pihenőre.
A második félidőben két perc sem telt el, ismét a svédek vezettek, és már nem engedték ki kezükből az előnyt. Több volt a hiba, emberelőnyös helyzetek is kimaradtak a magyar oldalon. Az északi együttes közben a 2011-es ifi vb gólkirálya és legjobbja, a nyártól Flensburgba szerződő Jim Gottfridsson vezérletével növelte előnyét, az irányító meg sem állt tizenegy gólig. A 48. percben felcsillant a remény, két gól volt a különbség, de gyorsan újra elhúztak a svédek, és végül öt góllal győztek. A magyar csapatban a balatonfürediek vitték a prímet, a tízgólos Szöllősi Balázs mellett a hétig jutó Faluvégi Rudolf emelhető ki. A másik meccsen a portugálok könnyedén és félgőzzel nyertek 28-21-re Belgium ellen. Szombat délután a luzitán együttes vár a magyarokra, a győzelem továbbjutást érhet.

Svédország-Magyarország 33-28 (15-16) Játékvezetők: Mitrevski, Todorovski (macedónok). Svédország: Johannesson, Holmen (kapusok), Andersson, Flodman 2, Forsell, Freiman, Gottfridsson 11, Johnsson, Leijonborg 4, Lindskog, Östlund 2, Pettersson 4, Pujol, Stenmalm, Wanne 4, Zetterman 6. Szövetségi edző: Jan Karlsson. Magyarország: Balogh T., Váczi, Holló (kapusok), Debrecezeni 3, Faluvégi 7, Hornyák P. 1, Kemény L. 1, Koller 2, Kovacsics F. 2, Kovacsics P. 2, Lászlai, Oláh, Schneider, Stranigg, Szöllősi B.10. Szövetségi edző: Kovács Péter. Kiállítások: 10, ill. 8 perc. Hétméteresek: 2/2, ill. 5/4. A további program Január 5. (szombat) 15:30 Belgium–Svédország, 18:00 Magyarország–Portugália Január 6. (vasárnap) 13:30 Svédország–Portugália, 16:00 Magyarország–Belgium