2013-01-31 12:54
Együtt a címvédővel
Nem volt túl kegyes Fortuna a magyar U21-es válogatotthoz, ugyanis Róth Antal fiai bombaerős Európa-bajnoki selejtezőcsoportba kerültek, többek közt a címvédő spanyolok is a mieink mellé kaptak besorolást.
Nagy-Pál Tamás Szerdai előzetesünk egyik legfontosabb következtetése az volt, hogy a címvédő és egyben U19-es Európa-bajnok spanyolokat mindenképp el kéne kerülnie az U21-es válogatottnak az Eb-selejtezőkön. Csütörtökön a svájci Nyonban sorsolta ki a csoportokat az UEFA, és a kívánság nem teljesült, az első kalapból a lehető legerősebb ellenfelet sodorta Róth Antal fiai elé a sors, így a Barcelona, valamint a Real Madrid fiataljaival teletűzdelt, bivalyerős gárdával is meg kell mérkőznie kétszer a korosztályos csapatnak. A második kalapból a két legerősebbet – Portugáliát és Szerbiát – már sikerült elkerülni, viszont Ausztria legyőzése sem lesz éppen könnyű feladat. Az elmúlt évek eredményei alapján a sógorok hasonló erősségűek lehetnek, mint a mieink, így a két együttes élet-halál harcot vívhat a spanyolok mögötti második helyért, ugyanis még a tíz csoport négy legjobb második válogatottja is továbbjut a rájátszásba. A harmadik kalapból került a csoportba a magyar alakulat, majd a következőből a Bosznia-Hercegovina nevével ellátott gömböt húzták ki. Bár a Róth-legénység papíron erősebb a balkáni gárdánál, korántsem lehet félvállról venni az ellenfelet. Ötödikként Albánia került a magyarok mellé. Könnyebb ellenfelet is el lehetett volna képzelni, de gondot akkor sem okozhatnak az albánok. A szerintünk ideális összeállításból (Izrael, Fehéroroszország, MAGYARORSZÁG, Lettország, San Marino) így végül is semmi nem jött be, viszont a halálcsoportból (Spanyolország, Portugália, MAGYARORSZÁG, Grúzia, Észak-Írország) „csak” a spanyolokat kaptuk ellenfélnek a srácok. Összességében nagyon kemény sorozat elé néznek a srácok, de ha a legjobbját nyújtja a csapat, akkor egyáltalán nem elképzelhetetlen a második hely megszerzése. A sorsolást személyesen megtekintő szövetségi edző az MLSZ honlapjának már elmondta első gondolatait a csoportbeosztással kapcsolatban. „A spanyolok kiemelkednek a csoportból, de az egész mezőnyből is. A többi ellenfél játékereje közel azonos, így a csoport a spanyolok mögött kiegyensúlyozott. A negyedik és az ötödik kalapból szinte a lehető legnehezebb ellenfelek kaptuk, mindkettő ellen, különösen idegenben, nagyon nehéz meccsre számíthatunk. Az osztrákokkal tavaly játszottunk, van róluk így személyes tapasztalatunk is. Akkor kikaptunk 3-1-re, igyekszünk a tapasztalatokat felhasználva a következő alkalmakkor javítani.” A selejtezők március 22-én kezdődnek, az Eb-t pedig 2015-ben rendezik Csehországban, nyolc csapat részvételével. A házigazda a szokásoknak megfelelően már automatikus résztvevője a tornának, így hét kiadó helyért küzdenek a válogatottak. A csoportbeosztás 1. csoport: Anglia, Wales, Finnország, Moldova, Litvánia, San Marino 2. csoport: Oroszország, Dánia, Szlovénia, Bulgária, Andorra, Észtország 3. csoport: Hollandia, Skócia, Szlovákia, Grúzia, Luxemburg 4. csoport: Spanyolország, Ausztria, MAGYARORSZÁG, Bosznia-Hercegovina, Albánia 5. csoport: Svájc, Ukrajna, Horvátország, Lettország, Liechtenstein 6. csoport: Németország, Románia, Montenegró, Írország, Feröer-szigetek 7. csoport: Svédország, Törökország, Görögország, Lengyelország, Málta 8. csoport: Izrael, Portugália, Norvégia, Macedónia, Azerbajdzsán 9. csoport: Olaszország, Szerbia, Belgium, Ciprus, Észak-Írország 10. csoport: Franciaország, Fehéroroszország, Örményország, Izland, Kazahsztán