2013-02-04 20:35
Liverpooli sztori
Újabb játékosokkal bővülhet a Liverpool FC akadémiája: Korozmán Kevin és Polgár Kristóf a CMG menedzser iroda közvetítésével - sikeres próbajátékuk után - a „második körre” is visszatérhetett a Kirkbyben található edzőpályára. Ha jöhet a harmadik kör is, az már nem néhány napos lesz, s Gulácsi Péter és Adorján Krisztián után újabb magyar tehetségek kerülhetnek az Anfield Roadra.
eFBé Korozmán Kevin és Polgár Kristóf a Sándor Károly Akadémia tehetségei. Január közepén már eltölthettek egy hetet a Liverpool FC-nél, akkor Kevin két góllal és egy gólpasszal (plusz egy érvénytelenített találattal) járult hozzá a Preston FC elleni 5-1-s győzelemhez. A fiúk második próbajátéka is sikeres volt, még akkor is, ha az nem gólokban volt mérhető. Minden nap edzés, vagy edzőmérkőzés szerepelt a programban – minden mozdulatukat rögzítették, s a Liverpool szakmai stábja a látottak alapján dönti el, hogy szerződtetik-e a srácokat. Kevinnek és Kristófnak a hazaérkezést követően csak rövid találkozásra volt idejük a családdal és a barátokkal, hiszen hétfőn már a korosztályos válogatottban kellett jelentkezniük.
Kevinnek a Preston elleni meccs a legszebb liverpooli emléke. A 15 éves támadó hosszú utat járt be, mire a Sándor Károly Akadémiára került. A Goldball FC-ben kezdett futballozni négy évesen, onnan Csepelre került, majd szinte valamennyi játékostársával együtt az akkor alakult magyarországi Fenerbahce játékosa lett. A törökök vezette klub egy év után megszűnt, Kevin a Vasas, három év után pedig az MTK játékosa lett, egész pontosan Agárdra, az akadémiára költözött. Liverpoolban tavaly a nyár elején volt először próbajátékon, azt mondja, akkor a Wigan elleni mérkőzés számára feledhetően sikerült. Most azonban jól ment a játék, két gólt is lőtt. Vagy hármat?
– Belőttem a hosszúba a labdát, de az átgurult a hálón, ami nem volt rendesen odaillesztve. Felemeltem a hálót és mutattam a játékvezetőnek, hogy hol ment ki a labda, de nem sikerült meggyőzni.
– A Birmingham ellen megsérültél, mi történt pontosan?
– Felrepedt a szám. A középkezdés után próbáltam megszerezni a labdát: futottam az egyik birminghami játékos felé, ő csinált még egy cselt, én meg már nem tudtam megállni és nekifutottam. Gyógyír lett volna, ha rúgok egy gólt, közel voltam hozzá. Jó passzt kaptam, bejött a csel is, de földdel együtt rúgtam el a labdát, amit így a kapus lábbal kitolt. A kipattanót pedig fölé emeltem.
– Mi a különbség az agárdi és a liverpooli akadémia között?
– A körülmények tekintetében nem panaszkodhatunk, mert Agárdon is minden megvan, ami a tökéletes felkészülést biztosítja és a kényelmünket szolgálja. A liverpooli akadémia viszont nem bentlakásos, minden edzés után hazamennek a játékosok. Ha kijutunk, akkor az első néhány évben családhoz költözünk és a foci mellett a nyelvtanulásra helyezzük a hangsúlyt. Nagy álom, hogy ez teljesüljön. Az angliai időjárást és az ételeket idővel biztosan megszoknám…
Polgár Kristóf harmadik szezonját tölti az agárdi akadémián. A 16 éves, Vonyarcvashegyen élő belső védő a Keszthely FC-ben kezdett focizni, a Sopron és a ZTE érintésével került a Sándor Károly Akadémiára. Kedveli Xavi játékstílusát, kedvenc csapata a Manchester United, de a Liverpool is ott van a listán. Kristóf korábban még nem volt magyar válogatott, ám most Pisont István szövetségi edző meghívására a Telkiben készülő keret tagja.
– Jobban tetszett a második liverpooli hét, mert a Birmingham komolyabb ellenfél volt, mint korábban a Preston. Ráadásul nekem most ment jobban a játék. Az edzések is jobban pörögtek, bár a tempót már az első kint töltött napok alatt komolyan fel kellett venni. Két hete a Preston-meccsen az eggyel fiatalabb korosztály volt a másik csapatban, most viszont saját korosztályunkbeliek ellen játszottunk.
– Liverpool számodra „álomállomás”?
– Nagyon szeretem az angol focit, szóval mindenképpen egy álom beteljesülése lenne az, ha ott folytathatnám. Már kisgyerekként két kedvenc csapatom volt Angliából, a Liverpool FC és a Manchester United – mindkettőt szeretem a mai napig, de az MU a favorit. Most, hogy két hetet tölthettem a liverpooli akadémián, nem kérdés, hogy hol szeretnék játszani. Nagyon megfogott az a munka, ami ennél a klubnál folyik.
– Találkoztatok a kint játszó magyarokkal?
– Mindkettőjükkel. Adorján Krisztiánnal csak az akadémián. Gulácsi Péter az első alkalommal elvitt minket vacsorázni, de a második ottlétünkkor is eljött hozzánk a hotelbe. Edzésre is elhívott volna, de a felnőtt csapat az Arsenal elleni bajnoki után volt, ezért alig volt valaki a tréningen, így mi sem mentünk.

