UtánpótlásSport
2026. március 16.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2013-02-13 19:58

Dávidok a Góliátok ellen

Felnőtt válogatottunk, Kanada és Románia legjobbjai mellett a junior-válogatott is részt vesz a 7. Volvo-kupán. Horkai György szövetségi kapitány maga is kíváncsi, hogy mire képesek a tanítványai.

Szegő Tibor – A junior-válogatott szerepel a Vodafone OB I-ben, most pedig indul a péntektől vasárnapig tartó kecskeméti nemzetközi tornán. Mekkora lesz a színvonal-különbség? - Megtisztelőnek érzem, hogy résztvevői lehetünk a négycsapatos versengésnek. Magam is kíváncsi vagyok, hogy nemzetközi játékvezetéssel, felnőtt csapatok ellen – még ha nem is tartozik mind a három a világ élvonalába – mit tudunk játszani? A fizikum bizonyosan meghatározó lesz, hiszen ezek a felnőtt játékosok jóval erősebbek, mint az én fiaim, de miután nem mindennapos, hogy felnőtt nemzetközi tornán juniorok is vízbe szállhatnak, ezért nekünk illik helytállni. – Minden játékosára számíthat? - Tóth Bendegúz gyomorproblémákkal küzd, Sedlmayer Tamás pedig Kanadában van a klubcsapatával, így kettejüket nélkülöznöm kell, de a többiek rendben vannak. Benedek Tiborral egyeztettük, hogy a felnőtt keretben szereplő játékosaim ezúttal a juniorcsapatot erősítik majd. – A legutóbbi bajnokikon, a ZF Eger elleni első mérkőzésen komoly hátrányból sikerült visszakapaszkodni, de többször elégedetlen volt az emberelőnyös helyzetek kihasználásával. Másnap már jobb teljesítmény nyújtott a csapat, bár a végeredmény mindkét alkalommal 15-7 volt az Egernek. - Az első összecsapás speciális körülmények között zajlott, mert a téli útviszonyok miatt a kezdés előtt mindössze fél órával érkeztünk meg, tehát jószerivel bemelegíteni sem tudtunk, így nem csoda, hogy az első negyed végére hatgólos hátrányba kerültünk. Másnap délelőtt jót edzettünk, és az esti meccsen már jobb teljesítményt nyújtottunk. Harcoltunk derekasan, de azt tudni kell, hogy ellenfelünk Európa élvonalába tartozik, és fizikálisan nagyságrendekkel jobb nálunk. – Van esély arra, hogy ne a negyedik helyen végezzen a junior válogatott a Volvo-kupán? - Nagyon őszinte leszek: nem tudom. A románokkal az a helyzet, hogy meglátszik rajtuk Kovács István négyéves munkája. Nagyon jó csapatuk van, náluk játszik a korábbi évek egyik legjobb centere, Cosmin Radu, néhányan a magyar bajnokságban pallérozódnak, nem véletlen, hogy ott voltak az olimpián. Ma megnéztem a magyar-kanadai edzőmeccset a Komjádi uszodában, és az a véleményem, hogy a tengerentúliak mindet tudnak, ami ebből a sportágból megtanulható. Gyorsak, jól úsznak, erősek, de a finomságokat még nem tudták elsajátítani. Nem olyan régen viszont - világbajnoki selejtezőn - megverték az amerikaiakat, tehát komolyan kell venni őket. Arra a kérdésre, hogy a magyar junior-válogatott jobb vagy a kanadai felnőtt, tizenöt évvel ezelőtt azt válaszoltam volna, hogy a magyar. A mai erőviszonyokat firtató kérdésre vasárnap megkapjuk a választ.

A 7. Volvo-kupa programja: péntek: Románia - Kanada 17.00 Magyarország -  Magyar junior-válogatott 19.00 szombat: Magyar junior-válogatott - Románia 15.00 Magyarország - Kanada 17.00 vasárnap: Magyar junior-válogatott - Kanada 9.30 Magyarország - Románia 11.30