2013-02-20 20:00
Megérte a szlovák juniorliga
A Debreceni HK, a MAC és az UTE-Vasas számára véget ért a junior szlovák 1. liga mérkőzéssorozata, mivel a rájátszást csak a északi szomszédaink együtteseinek részvételével rendezik meg. A tapasztalatokról minden érintettet megkérdeztünk.
eFBé A Debreceni HK volt a legeredményesebb a trióból, a hatodik helyen végzett a hajdúsági együttes, amely ebben az idényben először szerepeltet juniorcsapatot. Az alapszakasz kanadai táblázatán is előkelő helyen állnak a DHK játékosai: Artur Kuriljuk a 2., Könczei Áron és Okos Csanád holtversenyben a 7. ebben az összesítésben. Érthető, hogy Fekete Albert, a debreceni utánpótlásért felelős (egyébként a szuperminiket vezető) edző elégedett a Vlagyimir Scseglov és Igor Razov vezette együttes teljesítményével. „A legnagyobb problémánk az volt, hogy rendre csak két teljes sorral tudtunk kiállni, hiszen kevesen vagyunk ebben a korosztályban. Az eredményesség így még kiemelkedőbb. Legalább egyszer valamennyi ellenfelet legyőztünk, ezért úgy látom, egyáltalán nem vagyunk lemaradva a szlovák első ligától (ez a második vonal, a junioroknál van extraliga is. – A szerk.). A
játékosaink fejlődésében ez a sorozat segített igazán, hiszen a magyar juniorbajnokság sajnos nem nevezhető igazán komolynak – kevés csapat, nehezen egyeztethető mérkőzések. Igaz, erre is van ellenpélda: Szlovéniában három csapat van a juniorkorosztályban, mégis előrébb tart a jégkorong. Reményeink szerint a jövő szezonban a Mol Ligában indulunk, oda több játékos kerül ebből a juniorcsapatból, de szeretnénk a további generációk miatt megtartani a szlovák 1. ligás tagságot is. Ha hívnak és a létszámunk engedi, megyünk. A TAO-programnak köszönhetően anyagilag nem jelenthet problémát az indulás…”
A MAC a legfiatalabb átlagéletkorú csapata volt a sorozatnak, hiszen többségében 16-18 éves játékosai vették fel a küzdelmet a két évvel idősebbekkel. Kangyal Balázs vezetőedző, szakmai igazgató ennek a jelentőségét is kiemelte a 10. helyen végzett együttesének értékelésekor.
„A két év ebben a korosztályban nagyon sokat számít, ezért igazából kétfelé osztottuk a szezont. Az első időszakban az volt a cél, hogy szokják a srácok az iramot és a keménységet, míg a második tizenöt meccsen már az eredményességre is törekedtünk. Elértük, amit akartunk, a tízedik hely a mi esetünkben siker, hiszen előzetesen jobbnak tartott együtteseket előztünk meg, például a hazai rivális UTE-Vasast. A srácok mentálisan és fizikálisan is sokat fejlődtek, nem véletlenül állítjuk, hogy az ilyen nemzetközi sorozatoknak kiemelt jelentőségük van. Ami a jövőt illeti: a következő idényre az ifjúsági és a junior EBEL-indulásra is kaptunk meghívást, egy hónapunk van eldönteni, hogy jelentkezünk-e. Az elképzelést támogatjuk, de több szempontot kell mérlegelnünk. Kiemelten fontosnak tartjuk az iskolát, azt, hogy a jégkorong nem menjen a tanulmányi eredmények rovására. Az idei keretből a junior korosztályba lépők is jövőre fognak érettségizni, ezért ha a junior EBEL-sorozatban maradnak a hétközi meccsek, nagyon meg kell fontolnunk a részvételt. Az idén volt, s még van is a Tüskecsarnok, hogy jövőre hol készülhetünk, még kérdéses. Pályáztunk jégpálya-építésre, várjuk a pozitív fejleményeket…”
Bár évek óta ismerősök, eddig leginkább egymás ellen játszottak az UTE és a Vasas játékosai. Az idén több korosztályban, így a juniorok között is egy csapatot alkottak és közös együttessel vágtak neki a szlovák sorozatnak. A góllövőlistán Fliszár Zalán (Vasas) remekelt, 29 találata a 4. helyet jelenti holtversenyben a debreceni Könczeivel egyetemben. A fúziós csapatról, amely a MAC mögött a 11. helyen zárt, Fekti Bálint, az UTE szakmai igazgatója nyilatkozott:
