UtánpótlásSport
2026. március 16.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2013-02-21 13:34

Kivívnák az elismerést

Magyarország rendezi Európa legnagyobb korosztályos vívóversenyét. Február 26. és március 7. között Budapest lesz a házigazdája a kadet és junior vívó Eb-nek, melynek honlapunk a médiatámogatója. Ma tartották az esemény sajtótájékoztatóját.

Szegő Tibor - Az Angyalföldi Sportközpontban rendezendő eseményre 38 országból 900 vívót várnak a szervezők. A magyar színeket negyvenhárom versenyző képviseli. Az első öt napon a kadetek, azaz az 1996-ban vagy később születettek, március 3-tól a juniorok, azaz az 1993-ban vagy később születettek lépnek majd pástra – mondta Bernát Zoltán, a verseny főszervezője.
Bernát Zoltán
Bernát Zoltán
Polgár Pál csapatvezető, a Magyar Vívószövetség ügyvezető igazgatója bízik abban, hogy a hazai sportolók főszerepet játszanak majd a versenyen. Erre minden esély megvan, mivel a ranglistákon elfoglalt helyezésük alapján mindkét korosztályban, több fegyvernemben is érem-, sőt aranyesélyesek. A vezető hangsúlyozta, a huszonnégy megszerezhető címből, minimum hat-nyolc érem, ebből egy-két arany a cél. Esélyesként említette Márton Annát, aki a junior világranglista vezetője, Várhelyi Katát a hétvégi Gerevich György-emlékverseny ezüstérmesét és Szatmári Andrást, junior egyéni Európa-és csapat világbajnokunkat, a Héraklész Világ Kupa aranyérmesét, de optimista a párbajtőrszakágot illetően, amelyben Berta Dániel, Bányai Zsombor indul.
Csampa Zsolt
Csampa Zsolt
A döntőket ötszázan tekinthetik meg a helyszínen, a belépés díjtalan. A versenyről végig internetes közvetítésben számolnak be a fencingbud13.hu, illetve a hunfencing.hu oldalon. Ez lesz az első olyan utánpótlás-esemény, mely élőben is követhető. A döntőket minden nap 18 órától rendezik. Az Európa-bajnokság sajtótájékoztatóján jelentette be Csampa Zsolt szövetségi elnök és Bruckner Gábor, az utanpotlassport.hu-t működtető cég ügyvezetője, hogy együttműködési megállapodást kötött a vívószövetség és honlapunk. Ennek nyomán - első lépésként - kiemelkedő figyelemmel követjük a kadet és junior Európa-bajnokság eseményeit. Az elnök szerint a magyar sajtóban keveset beszélnek az utánpótlásról, így örül, hogy egy olyan felületet talált, amelyen megjelenthetnek a vívók.
Polgár Pál, Bruckner Gábor, Csampa Zsolt
Polgár Pál, Bruckner Gábor, Csampa Zsolt
Az együttműködésről ügyvezetőnk elmondta: interjúkat, riportokat, friss háttér-információkat, folyamatosan frissülő versenynaptárt szeretnénk kzözölni, az Európa-bajnokságon pedig olyan orgánumként működünk majd, amely a gyors, pontos, hiteles tájékoztatás mellett megpróbál az események mögé is nézni.