A tizenhat éves Farkas Balázs, az Alba-Török SE játékosa szerezte meg a bronzérmet a február 24-i felnőtt egyéni országos bajnokságon. A fiatalemberét érmét leszámítva a budapesti verseny a kiemeltek sikerét hozta.
UP-info Fiatalként mindig nagy kihívás az idősebbek mezőnyében megmérettetni - különösen a kiemeléses rendszeren nyugvó sportágakban. Itt mindenki tudja, hova várják. A fiatalok bizonyítási vágya azonban a meglepetések legbiztosabb forrása.
Az Alba-Török SE tizenhat éves versenyzője, Farkas Balázs nyolcvanegy fős mezőnyben fogott ütőt a február 24-i felnőtt egyéni országos bajnokságon. Egy héttel korábban, a selejtezőkben vívták ki a főtáblára kerülést. A finálé pedig tartogatott pár meglepetést.
A papírforma akkor borult először, amikor két kiemelt nem jutott a legjobbak közé. Farkas Balázs azonban már a negyeddöntőben felhívta magára a figyelmet. Gubi Rammonnal vívott csatájában 2:0, 10:8-as állásnál jutott mérkőzéslabdához. Az ellenfél hiába egyenlített, a döntő játszma Balázs sikerét hozta. A bronzmeccsen így mindenki azt latolgatta, sikerül-e folytatnia a meglepetéseket. Sikerült. 3:1 arányban verte meg a PSA Griff SE versenyzőjét, Szabóky Mártont, így Balázs állt a dobogó harmadik fokára. Képes Gábor, a szövetség főtitkára így vélekedik Farkas teljesítményéről: "Nagy dolog, amit tizenhat évesen véghez vitt. Ő lehet a következő évek új magyar bajnoka. Ehhez most van a legjobb korban."
Ami pedig a "felnőttek dolgát" illeti, a tábla alsó felén nem született meglepetés, a kiemeltek meneteltek. A döntőben a szokványos Krajcsák Márk (PSA-Griff SE)—Török András (Alba-Török SE) döntő, amely a griffes diadalát hozta. Márk egyedülálló a hazai fallabdázás történetében, hiszen játszmát sem vesztett a verseny során, a tízedik bajnoki címe felé haladva.
A hölgyek mezőnyére, úgy tűnik, átragadt a sportág utánpótlás-betegsége: alig neveztek a bajnokságra. Tizenhárom játékos lévén a selejtezők elmaradtak. Az elődöntőbe a négy kiemelt jutott, akik közül Márton Zsófi (Go Ahead SE) szettveszteség nélkül jutott a fináléba, míg Szombati Edinának (Go Ahead SE) öt szettben kellett kivívnia a döntőbe kerülést. A döntőt Zsófi kezdte jobban, de Edina megszerezte a három játszmagyőzelmet, ami a hatodik országos bajnoki címe elnyeréséhez kellett.
Kapcsolódó cikkünk:Az aranyifjú