2013-02-26 16:12
Dósa Dániel elődöntős az Eb-n
Két teremben, fantasztikus körülmények között, élő internetes közvetítéssel, a kezdeti nehézségeket rugalmasan leküzdve futottak neki a szervezők a kadet és junior vívók Európa-bajnokságának az Angyalföldi Sportcentrumban.
Szegő Tibor 38 országból közel 900 vívó nevezett a versenyre, s az őket kísérők, nézők, magyar és külföldi szakemberek, a nemzetközi szövetség képviselőinek – együtt nagyjából másfél ezer ember – irányítása, tájékoztatása a feladat, mellyel meg kell küzdeni. Eddig sikerült. Az első nap a kadetek, azaz az 1996-ban, vagy utána születettek léptek pástra. Az ötven indulót számláló női kardozók mezőnyében négy magyarért szurkolhattunk. Drajkó Lili, Kelecsényi Mira, Juhász Tekla és Kelecsényi Léna egyaránt a legjobb 32 közé jutott. A sorsolás szeszélye Drajkót és Kelecsényit egymáshoz sodorta, így a 16 közé matematikailag sem kerülhet be az összes hazai induló.