UtánpótlásSport
2026. március 16.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2013-02-27 16:38

Bányai Zsombor már érmes + VIDEÓ

Telt ház – legalábbis a pástokon. A kadet és junior vívó Európa-bajnokság második napján a fiatalabb korosztály legnépesebb mezőnye állt rajthoz férfi párbajtőrben, illetve női tőrben. A szervezésben azonban ez nem okozott gondot, az Angyalföldi Sportközpontban percre pontosan zajlottak az események.

Szegő Tibor Szerda délelőtt sokan még a keddi bronzéremről beszélgetnek, melyet Dósa Dániel szerzett a kadet tőrözők mezőnyében. A sikeres rajtról készült videónk itt tekinthető meg. A második napi csoportmérkőzések abszolválása egyik fegyvernemben sem okozott gondot a mieinknek. Az első komolyabb akadály a fiúk előtt a 64 között adódott, amikor is a sorsolás szeszélye folytán három magyar–francia párosítás alakult ki. A következő probléma abból adódott, hogy az eredményeket közlő szerver nincs hozzászokva a több százezer felhasználóhoz, aki huncut módon az Európa-bajnokságra kíváncsi, így az információs rendszer olykor rakoncátlankodik. De vissza a víváshoz!
Tóth Gergely
Tóth Gergely
„Gyors coupékat szúr (A pengén át talál – A szerk.) és hosszan maga előtt piszkál a fegyverrel, de Gege megveri” – mondta a cseh Vargáról és tanítványáról Farkas György, Tóth Gergely edzője, s igaza lett. Tóth 15-7-re nyert, és a 16 közé jutott. A legjobb nyolc közé jutásért Bányai Zsombor a román Dabijával vívott, aki mindent megpróbált. Volt fegyvercsere, videózás sőt. A román edző maga is meg szerette volna vizsgálni a videofelvételt, de ez szigorúan tilos.
Bányai Zsombor
Bányai Zsombor
„Zsombi a legnagyobb király” – mondta Török Ottó, a Magyar Vívó Szövetség elnökségi tagja, aki a pást mellett nézte végig az asszót, melynek végén Zsombor jutott tovább. Ugyancsak bejutott a negyeddöntőbe Tóth Gergely, aki végletekig kiélezett meccsen 15-14-re vert egy portugált. Az elődöntőbe kerülés viszont már csak Bányainak sikerült, miután legyőzte a román Epurescut, így már biztos volt: ezt a napot sem zárjuk érem nélkül. Tóth sajnos nem jutott tovább, mert egy olasz megállította . Női tőrözőink közül Schmél és Pásztor a legjobb 32 közé jutott, Balogh és Kondricz kiesett.

Eredmények. Kadet férfi párbajtőr, 110 induló. Csoportmérkőzések: Bányai Zsombor 5 győzelem/1 vereség, Siklósi Gergely 5/5, Tóth Gergely 5/1, Buta Levente 3/3. A legjobb 128 között: Buta-Dvarisikis (litván) 15-2. A legjobb 64 között: Siklósi-Bettrancourt-Couaillet (francia) 15-11, Buta-Allegre (francia)3-15, Bányai-Vervoitte (francia)15-6, Tóth-Peck (brit) 15-10. A legjobb 32 között: Tóth-Varga (cseh) 15-7, Siklósi-Risicato (olasz) 13-15, Bányai–Puchacher (osztrák) 15-9 A legjobb 16 között: Tóth-Bartissol (portugál) 15-14, Bányai-Dabija (román) 15-8 A legjobb 8 között: Bányai-Epurescu (román) 15-9, Tóth-Bergamini (olasz) 9-15. Eredmények. Kadet női tőr, 69 induló. Csoportmérkőzések: Schmél Viktória 4 győzelem/2 vereség, Pásztor Flóra 5/1, Balogh Orsolya 3/3, Kondricz Kata 2/3. A legjobb 64 között: Schmél-Spanger-Ries (dán) 15-4, Pásztor-Havrankova (cseh) 15-9, Balogh-Jahn (holland) 12-15, Kondricz-Sulik (lengyel) 8-15