2013-02-27 14:42
Jeges álom Veszprémben
Talán a kollégiumi szobában született az ötlet sok évvel ezelőtt, amikor Máhl Krisztián, Németh Balázs és Koronczai Péter egy évfolyamba járt Szombathelyen, a tanárképző főiskolán. Álmodtak jégpályát – ebből a „valódi”, a csarnok még terv. De van már sátorral fedett pálya, rajta sok-sok korcsolyázni és jégkorongozni tanuló „Jéglovag”.
eFBé A szupermini és a mini korosztálynak a február 23-24-én rendezett tornával hivatalosan is belépett a hazai jégkorongéletbe a Veszprémi SE Jéglovagok. Ott volt velük az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia, a Bajai Lurkók TSE, a Szombathelyi Pingvinek és a Kaposvári HK. Eljött Kovács Zoltán, a szövetség főtitkára, és Lévai József, a versenybíróság elnöke is. A Jéglovagok története másfél éve kezdődött. Először azok a szülők érdeklődtek, akiknek valaha, valamilyen formában közük volt a jégkoronghoz, vagy a téli sportokhoz. Levitték a gyerekeiket az Intersport-jégpályára, és ezek a lurkók azóta is ott vannak. Ahogy Máhl Krisztián mondja, már az ütővel és a koronggal is egyre ügyesebben bánnak.
„Másfél éve sem korcsolyázni tudó gyerekeket kerestünk, mert az a mi feladatunk, hogy arra megtanítsuk őket erre a nagyon összetett mozgásformára. Azokat, akik az ügyesebbek közé tartoznak, nemcsak itt tartani próbáljuk, terelgetjük őket a jégkorong felé. A szülőket egyébként sokkal nehezebb erről meggyőzni, hogy a gyereküknek miért előnyös az, ha a jégen sportolnak: komplex mozgás, egyensúlyérzék, állóképesség…”
Korcsolya és focicsuka
A városban, amely a magyar kézilabdázás egyik fellegvára, bizony, nehezebb olyanokat találni, akik a korongot választják a labda helyett. Toborzó gyanánt, ha Tolnát, Baranyát nem is, de Krisztiánék bejárták a vidéket, a veszprémi óvodák és iskolák mellett 25-30 kilométeres körzetben. S lám, Balatonfüredről és Várpalotáról, vagy Herendről és Ösküről is van játékos a csapatban.
A kulcs a választás szabadsága: ha a jégkorong mellett focizni is szeretne a gyerek, vagy ugyanúgy érdekli a kézilabda is, attól még maradhat Jéglovag.
„Hat-hétéves gyerek ne ragadjon le egy sportban, én ezt vallom. Azt mondják, minél szélesebb látóköre van a gyereknek, annál jobb. Akkor ez a sportolásukra is legyen igaz.”

Hosszú távra kell tervezni, legalábbis Veszprémben ez az elképzelés. Ha a szövetség, a pályázati elbírálók, s esetleg az önkormányzat is egyöntetűen támogatja a csapatot, akkor a jelenlegi, nagyjából hatvanas igazoltjátékos-szám biztosan magasra nő (a csak korcsolyázni tanulókkal együtt volt már száz közelében is). De ami ennél is fontosabb: szabványméretű jégpálya épülhet a városban.
„Miért ne terveznénk egészen a felnőtt bajnokságig? A jelenlegi nagyok, az U12-esek számára az már csak hat-hét év, ami gyorsan elrepül. Az említett srácokkal jövőre biztosan saját csapattal indulhatunk az előkészítő bajnokságban. Ezek között a gyerekek között már van olyan, aki abbahagyta a kézilabdázást, vagy a focit, és „véglegesen” a jégkorongot választotta…”
