Hetedik napjához érkezett a budapesti korosztályos Európa-bajnokság. Ma a junior férfi párbajtőrözők és a női tőrözők között olyanok lépnek pástra, akik kadet korosztályban aranyérmet szereztek, de az egy – ahogy mondani szokás – „más kávéház”.Szegő Tibor Kezdjük azzal, hogy amikor Bányai Zsombor kadet kategóriában lett első, akkor fiúnak neveztük, ma a juniorban már a „férfi” kategorizálás illeti meg. Hiába volt idén ebben a korosztályban Pozsonyban nyolcadik, Budapesten harmadik, Udinében a legjobb 32 között búcsúzott.
Halla Péter
„Itt már rutinos vívók szerepelnek” – kezdte Halla Péter, Zsombor edzője. „Fejben, fizikálisan sokkal erősebbek, felnőtt versenyek vannak a hátuk mögött, a tapasztalat pedig ebben a szakágban döntő lehet. Az biztos, hogy ma nem várok tőle érmet, de azt persze nagyon szeretném, ha jól vívna.” A Vasas mestere jól érzékeltette a megváltozott viszonyokat, mert Zsombornak a 64 közötti szereplés jelentette a végállomást, kikapott a spanyol Sanchez Rodrigueztől. „Egyszer már vívtam vele, akkor megvertem és azt hittem, hogy most is olyan egyszerű dolgom lesz. Eljátszottam magammal, elengedtem 4-5 tussal és onnan már nem tudtam visszajönni. Majd a csapatversenyben javítok” – foglalta össze a történteket Bányai.
A junior női tőrözök mezőnyében Mesteri-Schmél Viktória a fiúkéhoz hasonló cipőben jár. Leányként neki is a nők között kell bizonyítania, és bár kadet Európa-bajnoki címet szerzett ezen a versenyen, a jövendölésekkel nem szeretnénk úgy járni, mint tegnap, amikor a kontinens-ranglistát vezető Márton Annától – aki tavaly megnyerte az Európa-bajnokságot –, vagy a Porecben harmadik Várhelyi Katától aranyat vártunk, de ezüst és bronz lett belőle.
Kiss Gergő
Nem indult rosszul a nap, hiszen férfi párbajtőrözőink mindannyian továbbjutottak csoportjukból, ám a 64 között búcsúzott a már említett Bányai és Garzó. A legjobb 32 között folytathatta viszont Kiss Gergő és Berta Dániel. Utóbbi a tavalyi junior világbajnokság ezüstérmese, de most neki is egy spanyol okozta a vesztét, Pereirától kapott ki, így csak egy legény van talpon a vidéken, Kiss Gergő. Ezzel a névvel a magyar sportolók nyerni szoktak…
Férfi junior párbajtőr. 100 induló. Eredmények a csoportban: Bányai Zsombor: 4 győzelem/1 vereség, Berta Dániel: 4/2, Kiss Gergő: 4/2, Garzó Zsombor: 3/3. A 64 között: Bányai – Sanchez Rodriguez (spanyol): 8-15, Berta – Dias (portugál): 15-7, Kiss – Lourenco (portugál): 15-11, Garzó – Turnau (észt): 12-15. A legjobb 32 között: Berta – Pereira (spanyol): 10-15, Kiss – Wenglarczyk (lengyel): később