2013-03-06 08:33
Aranyos uszonyosok
A hazai fiatalok nyolc aranyérmet szereztek a március első napjaiban Egerben rendezett junior és felnőtt uszonyosúszó Világ Kupán: Varga Krisztina háromszor, Kardos Laura és Kosina Gergő pedig kétszer állt a dobogó legfelső fokán.
Sajó Annamária
Kosina Gergő eredményeit már a Világ Kupa előtt is sokáig kellett sorolni: junior világ- és Európa-bajnok, a korosztályos rekordot pedig a tavalyi, hazai diákolimpián úszta. Rajtkőre áll-medencébe csobban-győz: ez a menetrend az egri viadalon sem változott. 50 méteres uszonyos gyorsúszásban (20.23 mp) és 100 méteres felszíni úszásban (44.18) is győzött.
„200 méteren a felnőttekkel közös versenyben is a csúcsra értem, tehát jól indult a szezon - mondja Gergő. - Annál inkább, mert a legnagyobb ellenfelem is ott volt, és mindenben megvertem. Ezt persze egyszerű kimondani, de hatalmas munka van mögötte.” Ami az idei szezont illeti, Gergő nem csupán a részvétel miatt várja a felnőtt világbajnokságot. „Remélem nem megy lejjebb a szint a tavalyi évhez képest, szeretném megvédeni 200 méteren szerzett junior Európa-bajnoki címemet, ez a fő cél. Tavaly kizártak a 100 méteres versenyből, revasként most dobogóra állnék. Kvalifikáltam magam a felnőtt világbajnokságra. Meglátjuk, mire elég az erőm kétszázon.”
