UtánpótlásSport
2025. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2013-03-11 20:23

Mindent vitt a Volán

A Volán Fehérvár versenyzőinél nem akadt jobb a két helyszínen rendezett  országos utánpótlás-bajnokságon. Demeter József edző szerint a Volán fiataljai közel a legjobbjukat nyújtották, amire azért is volt szükség, mert a hét végén a junior és az ifjúsági A korosztályos válogatottságért is folyt a küzdelem.

K. A. Mindenekelőtt érdemes tisztázni, hogy a Volán Fehérvár nem Székesfehérvár legújabb öttusa-egyesülete, hanem az évtizedes hagyományokkal bíró Alba Volán SC keresztelkedett át. A háttérben egyfajta gesztus áll – tudtuk meg Demeter József vívómestertől, aki a klub technikai vezetője is.
– Rettentően sokat köszönhetünk a városnak, és a támogatását többek között így szeretnénk meghálálni. Ezen kívül azért is változtattunk, mert a klubunk összetéveszthető volt a másik fehérvári egyesülettel, az Alba Öttusa SE-vel, amely az Alba Volánból kivált edzők alapítottak. Egyébként ez nem azt jelenti, hogy az Alba Volán Zrt.-vel szakítottuk volna. Továbbra is a szponzorunk marad, s biztosítja az edzéslehetőségeinket – mondta Demeter. A fiatalok Budapesten, a Nemzeti Lovardában kezdték a vetélkedést, majd Székesfehérváron fejezték be, amelynek egészen praktikus okai voltak. Alapvetően Székesfehérváré volt a rendezési jog, de a Volán lóállománya önmagában nem elegendő nagyobb létszámú mezőnynek, így a szövetség engedélyt adott arra, hogy a lovaglást Budapesten bonyolítsák le, majd a versenyzők ezt követően vidéken folytassák. – Ez volt a legkézenfekvőbb megoldás, amúgy is jó ideje működünk együtt a fővárossal. A lovak szállítása nagyobb költség lett volna, mint a versenyzők utaztatása – tette hozzá Demeter. A tréner teljesen elégedett a volános versenyzők teljesítményével, és borzasztóan örül, hogy a klub versenyzői végeztek az élen, legyen szó egyéni vagy csapatküzdelmekről. Mindezt pedig remek alapozó időszakkal a hátuk mögött sikerült elérniük. A nők között Slett Kingát nem tudták megelőzni, a második helyre Földházi Anita (KSI), a harmadikra Réti Kamilla (MAFC) ért be. A csapatversenyben a Slett Kinga, Slett Emese, Veszprémi Fruzsina, Molnár Erika kvartett győzött a KSI (Földházi Anita, Tarba Dorottya, Novák Eszter) és a BHSE (Szávai Lilian, Józan Beáta, Berényi Lilian, Bincsik Fruzsina) előtt. A férfiaknál Demeter Gergely, Harangozó Bence, Málits István volt az első három sorrendje. A trió Rácskai Bencével kiegészülve a csapatversenyben is felállhatott a dobogó tetejére a KSI (Horváth Norbert, Bruckmann Gergő, Regős Gergely, Angyal Krisztián) és az Alba Öttusa SE A (Strobl Krisztián, Zics Viktor, Klis Krisztián, Kovács Máté) négyese előtt. – Kinga nagy meglepetést okozott az elsőségével, hiszen csak néhány nappal ezelőtt tette le a lovasminősítő vizsgát. Tulajdonképpen az első öttusaversenyén diadalmaskodott. Minden számot szépen megoldott, de a többi lányra sem lehet panasz. A fiúknál számítani lehetett Gergely győzelmére. Málits címvédőként indult, de a mostani bronzos helyezésével sem lehet elégedetlen. Telek Mátét sajnos kizárták a lovaglásból a négy kitörés miatt, s Fröhlich Tamás is csak a hetedik helyre ért be, gyengébb vívásának köszönhetően, de ettől még ők is jó eséllyel pályáznak a válogatottságra. A következő megméretéseken is számíthatunk hasonló eredményekre a fiataljainktól – értékelt Demeter József. Részletes eredmények az Eredmények/Hazai menüpontban.