UtánpótlásSport
2026. március 16.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2013-03-13 21:09

Belefért a vereség

12-9-re kikapott a kilenc fiatallal felálló magyar női vízilabda-válogatott a görög együttestől az athéni Világliga-mérkőzésen. Merész András szövetségi kapitányt még a medence partján értük utol telefonon.

Szegő Tibor A magyar csapat már csoportgyőztesként, ezáltal pedig a szuperdöntő egyik biztos résztvevőjeként szállhatott medencébe Athénban, a Világliga európai selejtezősorozatának mérkőzésén. Merész András a tavaly Eb-bronzérmes, a londoni nyári olimpián negyedik együtteséből ezúttal csak négy alapembert szeretett volna magával vinni a görög fővárosba, ahol a világbajnoki címvédővel szemben a legutóbbi junior-vb-n ezüstérmes magyar csapatból kilencen kaptak lehetőséget a bizonyításra. A négyből végül csak három lett, mert a hirtelen téliesre fordult időjárás miatt Bujka Barbara gépe Frankfurtban nem tudott felszállni, így tizenkét játékos alkotta a keretet. "A mérkőzés előtt félórás áramszünet volt. Gyakorlatilag egész Athén megbénult. Majd amikor végre megjött a világítás, és megkezdtük a meccset, újabb tíz percig elektromosság nélkül maradt az uszoda. Ettől függetlenül jót játszottunk, mindenki rengeteg lehetőséghez jutott, élt is vele. Az elején elengedtük a görögöket 5-2-re, de a harmadik játékrészt nyertük, így az elemzésben sokat beszélünk majd a mutatott teljesítményről. Mindenképpen dicséret illeti a három találatot szerző Takács Orsolyát, illetve az egyaránt két-két gólig jutó Illés Annát és Csabai Dórát. Összességében hasznosnak minősítem ezt a mérkőzést, főképpen azért, mert annak a célnak, hogy megnézzük, mit tudnak a mély vízbe dobott fiatalok, teljességgel megfelelt" - mondta a szövetségi kapitány. Háromszereplős csoportjában a Merész-alakulat korábban kétszer is felülmúlta (odakint 12–9-re, idehaza 13–11-re) az olimpiai második spanyolokat, a görögöket pedig 10–8-ra verte a január végi egri összecsapáson. A trióból a legjobb kettő jut tovább az úgynevezett szuper-döntőbe, amelyet Pekingben rendeznek június elején, a selejtezők legeredményesebb nyolc válogatottjának részvételével. A magyarok csoportjából várhatóan még a spanyolok utazhatnak a kínai fővárosba, miután az első találkozójukon 12–7-re győztek, így a siker jó esélyével fogadhatják március 16-án a görögöket. Eredmény, Világliga, A csoport: Görögország-Magyarország 12-9 (5-3, 2-4, 3-1, 2-1)

Európai A csoport: 1. Magyarország 9 pont/4 mérkőzés, 2. Spanyolország 3/3, 3. Görögország 3/2

A magyar csapat március 14-én, este hat óra körül érkezik a Liszt Ferenc repülőtérre.