UtánpótlásSport
2025. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2013-03-14 20:30

Kötelező váltani!

Ettől az évtől kezdve a nemzetközi szövetség kötelezővé tette a világversenyeken a vegyes váltót: egy férfi és egy nő alkot csapatot. A mieink, Marosi Ádám és Gyenesei Leila, rögtön az első Világ Kupa-versenyen diadalmaskodtak. Ez a versenyforma viszont nem új keletű találmány, főleg az utánpótlásban…

K. A. – 2008 után jött divatba. A nemzetközi szövetség azzal a céllal hozta létre, hogy egyszer majd olimpiai versenyszám lesz, de még csak a próbaidejét tölti. Az előző évekhez képest annyi a változás, hogy mostantól nem opció, hanem kötelező megrendezni minden világversenyen – mondta el a vegyes váltóról honlapunknak Molnár Gábor, a szövetség versenyigazgatója.
Az utánpótláskorúaknak már számtalanszor volt alkalmuk ebben a formában bizonyítani, és nem egyszer az élen végeztek. Ugyan nem hazai megméretéseken, mert itthon még nem számolnak vele. – Őszinte leszek: kicsit hosszúnak tartjuk ezzel együtt a versenyprogramot. Én nem terhelném a sportolókat több napig, így is kitesznek magukért a meglévő számokban. A vegyessel nem foglalkozunk, amíg nem adják írásba – fogalmazott Molnár, s hozzátette: egyelőre az egyéni vetélkedő áll a középpontban, a mix váltó „jó kis” levezetőként szolgál a tapasztaltabb versenyzőknek, vagy felvezetőként az utánpótláskorúaknak: egy-egy nagyobb versenyen itt rutint tudnak szerezni, beleszagolhatnak a légkörbe. Azt, hogy a csapatból vegyes váltóban ki áll rajthoz, számos tényező befolyásolja. Molnár Gábor szerint annak van esélye, aki egyéniben ront, vagy akinek vannak még energiatartalékai. Az első, Palm Springsben rendezett Világ Kupa-versenyen Kállai Ákos csapatvezető például az egyéni megméretésen mutatott teljesítmény alapján döntött. Gyenesei Leilát azért választotta, mert úgy gondolta, hogy a vívásban gyenge kezdés után magára találó Leilának jót fog tenni egy jó váltó. Marosi Ádámot pedig azért, mert őt feldobta az egyéni ezüstérem, és az edző kíváncsi volt, ilyen állapotban mire képes a vegyessel járó rövidebb távokon. Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok, aki jelenleg a MÖSZ alelnöke, úgy véli, a vegyes váltó megmentheti a sportágat attól, hogy lekerüljön az olimpia műsoráról. – A megrendezéséhez nincs szükség újabb kvótákra, ugyanakkor a sportág az egyéni küzdelmek mellett hozzájuthat még egy versenyszámhoz – mondta a Telekom Sporthír Szolgálatnak. A versenyigazgató nem tudta megmondani, melyik olimpián tűnhet fel először a „mix relay”, de a lebonyolítását úgy tudná elképzelni, hogy a jelenlévőket, így a különböző országok képviselőit összesorsolnák, s ők alkotnának párokat. Hada Noéminek már volt szerencséje néhány vegyes váltóhoz. Tavaly a szófiai ifjúsági A Európa-bajnokságon a 8. helyen osztozott Tomaschof Somával, ám előtte a junior-kontinensviadalon Harangozó Bencével hatodikak lettek. A 18 éves versenyző megkérdezésünkre elmondta, nagyon szereti, és örömmel fogadná, ha olimpiai számmá avanzsálna. – Az a jó az egészben, hogy csak ketten vagyunk, s jobban tudunk figyelni egymásra. Eddig a legjobb párost klubtársammal, Harangozó Bencével alkottam. Jelenleg is együtt edzünk, s így tudjuk, mire számíthatunk a másiktól. Vagyis jó dolog, hogy ismered a párod, ám ha már ott lehetnék az olimpián, mindegy lenne, hogy kivel váltózom, ismeretlennel, ismerőssel. Csak az számítana, hogy ott vagyok! – jelentette ki Noémi.