2013-03-18 19:39
Fiatalok, reflektorfényben
Rich Chernomaz, a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya újabb fiataloknak adott lehetőséget a bizonyításra. A hétvégi fehérvári edzéseken és edzőmeccseken Miskolczi Márk, Nagy Gergő és Nagy Krisztián gyarapította az idén szemrevételezett ifjú tehetségek névsorát.
eFBé A serdülőbajnokság döntője és a junior-EBEL elődöntő mellett két barátságos válogatott mérkőzés is befért az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba. A magyar felnőtt válogatott a SAPA Fehérvár AV19 együttesére épül, ezért a kerettel Rich Chernomaz szövetségi kapitány foglalkozik a világbajnokságig – sőt elképzelhető, hogy utána is, ha a fehérváriak szerződésajánlatát fogadja el. A kanadai tréner a március 15-17-i edzőtáborba ismét több fiatalt hívott meg. A fehérvári Jed Rusk, Hetényi Péter és Ágoston Olivér mellett érkezett egy miskolci különítmény. A kapus Gyenes Dávid és a védő Gőz Balázs már tétmérkőzésen is bemutatkozhatott idén, hozzájuk újoncként három támadó, Miskolczi Márk, Nagy Gergő és Nagy Krisztián csatlakozott. Gergő októberben lesz 24 éves, Márk nyáron a 20., Krisztián a 19. életévét tölti be. A Miskolci Jegesmedvék színeiben ebben a szezonban komolyan számított rájuk Tim Kehler vezetőedző. Kanadai körforgás: a juniorválogatottat irányító, szintén kanadai Kehler belép a felnőtt válogatotthoz is. Chernomaz munkáját segíti addig, amíg az első számú pályaedző, a harmadik kanadai, Glen Williamson az ifjúsági válogatottal a divízió II/A csoportos világbajnokságon van elfoglalva. Honlapunknak Nagy Krisztián mondta el, hogy a miskolciak kalandos körülmények között ugyan, de megérkeztek Fehérvárra. A hó miatt csak szombaton, a második edzésre szálltak be.