UtánpótlásSport
2026. március 16.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2013-03-21 18:03

U17: elitkör előtt, cél az Eb-döntő

Jövő keddtől futballügyben, nem először, a telki edzőközpont, pontosabban az ott (és Tatabányán) sorra kerülő U17-es Eb-selejtező elitkör kerül reflektorfénybe. Pisont István csapatának Finnországgal, Fehéroroszországgal és Svédországgal kell megküzdenie a kontinensbajnoki döntőt érő csoportgyőzelemért.

Nagy-Pál Tamás Pisont István szövetségi edzővel beszélgettünk, aki elárulta, hogy a felkészülés utolsó szakaszával nem lehet maradéktalanul elégedett, mégis reméli, hogy a torna utolsó fordulójában ki-ki mérkőzést játszhatnak a svédekkel. - Még az idei első edzőtábor után beszélgettünk utoljára, azóta Máltával és Szlovákiával is játszott a csapata felkészülési mérkőzéseket. - Felemás érzéseim vannak. Nem kaptam vissza azt a jó formát, ami ősszel jellemezte a játékosaimat. Ez talán annak volt az oka, hogy igen megterhelő felkészülés közepén voltak ezek a találkozók. A szlovákok ellen egy gyenge vereség után itthon irreális körülmények között sikerült nyernünk. Vegyes tehát a kép, de bízom benne, hogy azóta frissültek a fiúk és felvették a ritmust fizikailag és mentálisan is. - Említette legutóbb, hogy muszáj a srácoknak az egész életmódjukat – edzés, étkezés, pihenés – alárendelniük az elitkörnek. Megfeleltek a különleges kívánalmaknak? - Igen, ezen tényleg nagyon sok múlik. Tisztában vannak vele, hogy ez a három meccs meghatározhatja a későbbi sorsukat, ezért biztosan komolyan vették a magánéletükben is a céltudatos felkészülést. - Mi a helyzet az év elején sérüléssel bajlódó Majer Milánnal és Németh Erikkel? - Milán csak két hete kezdte el az edzéseket klubjában, így biztos, hogy nem számíthatok rá, hiszen nem végezte el velünk a munkát. Erik esete még összetettebb, izomproblémái voltak és a foga is fájt, így szintén nincs túl jól állapotban. Nagyon sajnálom, mert mindketten gólerősek, de egyikükre sem számíthatok. Nem volt egyszerű a pótlásuk, ennek ellenére bízom abban, hogy Tihanyi Olivér fel tud nőni a feladathoz. Ráadásul még kedden Grabant Bence eltörte a lábát, így őt is nélkülöznünk kell. - Mi a program a keddi nyitómeccsig? - Nemrég érkeztünk meg Tatára. A mai nap a regenerációé. Péntek délelőtt a vizsgálatok következnek, felmérjük, ki milyen állapotban van. Aztán délután indul a szakmai munka. - Közben azért jut másra is idő? - Természetesen megnézzük a magyar-román vb-selejtezőt nagy, közös kivetítőn, reméljük remek csapatépítési alkalom lesz ez a program. - Ha rangsorolni kellene az ellenfeleket, melyik tűnik a legnagyobb riválisnak a csoportelsőségért vívott harcban? - Ha addig minden jól alakul, akkor az utolsó fordulóban a svédekkel játszhatunk ki-ki meccset. Ez a papírforma, de persze bármi megtörténhet. Mi mindent megteszünk azért, hogy mások ne szólhassanak bele a csoportelsőségbe. Természetesen nem becsülünk le senkit, mert ez már nemzetközi szint, ráadásul fiatal emberekről beszélünk, akik ingadozó teljesítményre képesek. - Olvastam az MLSZ honlapján, hogy a meccsekre ingyenes a belépés, de regisztrációhoz kötött. Ezek szerint sok magyar szurkolóra számítanak? - Igen, októberben ez a csapat kiérdemelte a szurkolók szeretetét. Az olaszok elleni meccs mélyen benne maradhatott emberek tudatában, hiszen a tévében is láthatták a csodálatos győzelmünket. Mi kértük egyébként a szövetséget, hogy a nagy érdeklődés ellenére maradjunk Telkiben, mert az a mi otthonunk. - Nem félő, hogy így sokan lemaradnak a tornáról? - Aki időben regisztrál, biztosan kap jegyet. Mi pedig szeretnénk teljesen otthonosan érezni magunkat. - Így, a torna közeledtével nem szokott rémálmaiban előjönni, hogy kiharcolják az Eb-döntős részvételt és a zöld asztal mellett mégsem jutnak tovább? - Mint tavaly? Nem, nem, túl vagyok már a tavalyi eseten, habár nem volt ez olyan egyszerű. Biztos híre ment ennek egész Európában, így minden csapat figyelni fog az olyan apróságokra, amiknek súlyos következményei lehetnek. Nem akarok már ezzel foglalkozni, biztosan nem fordul elő még egyszer. (Emlékezetes, hogy a pályán a mieink lettek csoportgyőztesek az elitkörben, de a mögöttünk végzett belgák óvtak, aminek az UEFA helyt adott, így elénk kerültek, s Eb-döntősök lettek, helyettünk. - A szerk.) - Mit láttál egyébként most, útban Tatára az arcokon? Eltökéltséget vagy inkább megilletődöttséget? - Örömöt. Mindig nagyon örülnek egymásnak a srácok. Igazi barátok lettek. Nagyon jó közösség ez, mindenki szereti, tiszteli a másikat. Egy hullámhosszon vagyunk, jól ismerjük egymást. Várják már nagyon, hogy megoldják a nem csekély feladatot... Az U17-es Eb-elitkör programja (valamennyi mérkőzés 14.30 órakor kezdődik): Március 26., kedd: Magyarország-Finnország, Telki Svédország-Fehéroroszország, Tatabánya Március 28., csütörtök: Magyarország-Fehéroroszország, Telki Finnország-Svédország, Tatabánya Március 31., vasárnap: Svédország-Magyarország, Telki Fehéroroszország-Finnország, Tatabánya