A lengyelországi Európa-bajnokság a tét az ifjúsági leány kézilabda-válogatott számára a hétvégi selejtező során. Németh Helga edző honlapunknak elmondta: gyereklányok hadából sikerre éhes csapat formálódott.
K. D. Péntektől vasárnapig Szigetszentmiklóson rendezik az U17-es Eb-selejtezőt, a magyar csapat ellenfele Portugália, Litvánia és Macedónia lesz. A csoport első két helyezettje szerepelhet a lengyelországi kontinensviadalon.
– Mit lehet tudni a riválisokról?
– Kevés információnk van az ellenfelekről. Egy-egy felvétel áll csak róluk rendelkezésünkre, de ezek sem a legújabbak, így vakon vágunk bele a mérkőzéssorozatba. A litvánok ellen kezdünk, a nyitány után okosabbak leszünk, hiszen aznap látjuk majd a másik két csapatot is. Ami az előjeleket illeti, azt mondhatom: hazai pályán mi vagyunk az esélyesek. Van okunk a bizakodásra, hiszen végre a legjobb csapattal tudunk kiállni, és ambiciózus, tehetséges gyerekek alkotják válogatottunkat.
– Ősszel vette át a csapat irányítását. Sikerült kellőképpen összeszokott társaságot kialakítania?
– Az első felkészülési tornát Romániában játszottuk. A dánoktól kikaptunk, a másik két meccset magabiztosan nyertük meg, de a körbeverés miatt csak harmadikok lettünk. Rutintalan volt a csapat, kevés önbizalommal. A románok elleni győzelem volt az első, ami segített oldani a kezdeti megilletődöttséget. Aztán Csehországban játszottunk két meccset, de oda nem tudtunk a legjobb kerettel utazni. Azóta voltak közös gyakorlások, edzőmeccsek, ám a fő megmérettetés most következik. A múlt hét végétől készül együtt a csapat, öt nap alatt kilenc edzést tartottam. Azt a 16 játékost kellett megtalálni, akik jó képességűek, taktikailag felkészültek, és mentálisan is rendben vannak, vagyis képesek kiélezett helyzetben is jól teljesíteni.
– Ez a korosztály mennyire erős az utóbbi évekhez viszonyítva?
– Amikor átvettem őket, szakemberek mondták, hogy ez az utóbbi évek leggyengébb együttese. Én is kíváncsi vagyok, hogy mit sikerül kihoznom a lányokból, mire képesek egyénileg is és csapatként is. A selejtezőn én is tájékozódni tudok arról, hol tartunk. Lehet, hogy meggyőző játékkal jutunk tovább, de az is lehet, hogy az első meccsen kikapunk, és az lesz az érdekes, hogyan reagálnak erre a lányok. Bizakodó vagyok, mert lelkes fiatalokból jó kis társaság jött össze. Edzésről edzésre tudatosult bennük a cél, látom a változást. Rájöttek, hogy milyen lehetőség előtt állnak, és nyugodtan állíthatom: gyereklányok hadából csapat formálódott.
– Edzőként milyen stílust követ?
– A védekezés az elsődleges, azt erősítem, akár a támadójáték kárára is. Egyszerűbb kivédekezni és elkerülni a gólt, majd utána könnyebb lerohanásból a rendezetlen ellenfélnek gólt dobni.
– Hallgatnak a lányok egy hajdani világválogatottra?
– Az elején megmondtam nekik, hogy én ennyi idősen már a felnőtt válogatott voltam, ebből érezhették, hogy érdemes rám figyelni. Azóta pedig látják az eredményt is. Ez a korosztály kicsit szétszórtabb, több zavaró hatás éri őket, ezért gyorsan rendet kellett tenni a fejekben. Nem lehettek merev elveim, nem lehetett mindent tiltani, inkább észérvekkel próbáltam hatni rájuk. A hétvégi torna nekem is választ ad arra, hogy érdemes-e ezekkel a módszerekkel dolgoznom, vagy változtatni kell.