2013-03-25 10:42
U17-es út az elitkörig
Kedden Telkiben és Tatabányán megkezdődik az U17-es Eb-selejtezők utolsó szakasza, az elitkör. Pisont István csapata úgy várja a Finnország, Fehéroroszország és Svédország elleni mérkőzéseket, hogy reális esélye van a csoportgyőzelemre, ami egyet jelentene az Eb-döntővel. Számba vettük, hogy honnan indult ez a csapat és hogyan teljesített az elmúlt két és fél évben.
Nagy-Pál Tamás 2010 októberében játszott először nemzetközi mérkőzést az 1996-os korosztály – még U15-ös válogatottként – Szlovákia ellen. A premieren fordulatos találkozón 2-2-es döntetlen született, a magyar gólokat Németh Erik és Zsótér Donát szerezte. A visszavágón sem hirdettek győztest, ráadásul gól sem született. „Összességében elmondhatom, hogy első nemzetközi meccsein jól teljesített az együttes, elégedett voltam a srácokkal, és biztos vagyok benne, hogy lesz még ennél jobb is a játékunk. Az első meccsen a vártnál is többet kaptam vissza játékban a fiataloktól, míg a második találkozón a hozzáállást illeti dicséret” – nyilatkozta Pisont István, aki már ekkor ismerkedett későbbi csapatával. A következő mérkőzésekre 2011 áprilisáig kellett várni, de közben sem tétlenkedtek a játékosok és a szakmai stáb tagjai, ugyanis többször is edzőtábort tartottak igen bő, közel 50 fős kerettel, vagyis sok fiatal maradt a látóterükben. Ennek köszönhetően került a keretbe például Mayer Milán, aki gyorsan meghatározó játékossá vált. A harmadik mérkőzésen jött az első vereség, Szlovénia két góllal bizonyult jobbnak. A visszavágóra a játék javult, így szorosabb lett a vége, de csak a védő Molnár Milán tudott gólt szerezni, így 2-1-es vereséggel ért véget az összecsapás. „Az elmúlt napok tapasztalatai alapján azt mondhatom, hogy szép jövő várhat a keret tagjaira, de sok közös munkára van szükség ahhoz, hogy beérjen a korosztály” – jósolt Pisont a lefújást követően. Májusban Románia következett, szintén két mérkőzésen – ezek voltak ebben a korosztályban a két ország első meccsei. A premier a magyar srácoknak sikerült jobban, ugyanis Németh Erik a második félidőben öt perc alatt szerzett két gólt, így 2-1-es győzelemnek örülhettek a mieink. A visszavágón is volt duplázó, Mayer személyében, de ezúttal az ellenfél is bevette kétszer a magyar kaput, így 2-2-es állásnál fújta le a játékvezető a mérkőzést. Ezzel véget is ért a csapat első szezonja, hat nemzetközi mérkőzésen egy győzelem, három döntetlen és két vereség volt a mérleg, 7-8-as gólkülönbséggel. „A védekezés egyelőre nem állt össze, itt nagy munka vár még ránk, mind egyénileg, mind a csapatjátékot tekintve” – nyilatkozta a román meccs után Varga Antal szövetségi edző. Két pozitívumot lehetett kiemelni, méghozzá Németh és Mayer játékát, akik 3-3 gólt szereztek. Látszott rajtuk, hogy meghatározó tagjai lehetnek a válogatottnak, és ezt igazolták is a folytatásban. U16-osként Ausztriával találkozott először a korosztály, és győzött is: Németh mellett Bölcsföldi Milán volt eredményes. 2011 októberében ismét Románia következett, és Talabér Attila sokáig emlékezetes góljával győzött a gárda, ugyanis a kezdőkörből emelt a kapujából messze kinn álló hálóőr felett a gólvonalon túlra. A második összecsapáson Mayer és Bölcsföldi találata 2-1-es sikert ért – egyre inkább kezdett összeállni a csapat. Decemberben Pisont vezetésével Izraelbe utaztak a srácok nemzetközi tornára, ahol Szerbia volt az első ellenfél. Az első gólt Németh szerezte, majd Bölcsföldi is betalált – ezzel felsorakozott a Németh, Mayer duó mellé ügyeletes gólszerzőnek. Az utolsó tíz percben azonban két pontrúgásból egyenlítettek déli szomszédaink, így döntetlennel ért véget a találkozó. A házigazdák elleni csata is hasonlóan alakult, Zsótér szemfüles góljára válaszoltak a hazaiak, így 1-1 lett a vége. Az utolsó meccsen az olasz korosztályos gárda következett, és jó néhány elpuskázott helyzet miatt 1-0-s vereség lett a vége. „Tehetség terén jól állunk, de sokat kell még dolgoznunk ahhoz, hogy jöjjenek az eredmények is” – mondta Pisont a torna után.
