Családi (dobó)körben

A családban mindenki sportolt, így nem csoda, hogy Bácskay Zsófiát is megragadta a dobóatlétika hangulata. A veszprémi Continent Company 16 éves versenyzője három számban – kalapácsvetés, súlylökés, diszkoszvetés – 18-szoros korosztályos bajnok, és márciusban, külföldi edzőtábor nélkül is meg tudta javítani saját ifjúsági csúcsát. Honlapunknak beszélt idei céljairól, és arról is, hogy milyen az édesapjával dolgozni.

K. D. – Hány évesen kezdtél el atletizálni? – Nagyjából tizenegy évesen kezdtem. A családból mindenki magas szinten atletizált. A nővéremet, Mártit minden versenyére elkísértük. A hangulat, a dobások szépsége, és valami belső érzés azt mondatta velem, hogy ezt egyszer nekem is ki kell próbálni. Teltek az évek, és ez az idő 2008-2009 körül jött el. – Könnyebb, hogy édesapád, Bácskay Béla az edződ, vagy ő éppen többet követel? – Ő volt anyukám edzője, aztán később a nővéremé is, vagyis tudtam, hogy mit vállalok, ha a keze közé kerülök. Nincsenek unalmas edzések, mindig kihozza belőlem a maximumot. Nagyon kritikus, kőkeményen betartat minden feladatot. Naprakész belőlem, fizikai és pszichológiai téren is, mondhatni, hosszú ideje van huszonnégy órás személyi edzőm. Könnyebb, mert közösek a céljaink, együtt valósítjuk meg minden percét, de éppen ezért nehezebb is, mert nincs második vagy harmadik út. Mindent el kell végezni, így nincs későbbi szemrehányás, mellébeszélés. – Hova lehet helyezni a klubot a VEDAC-hoz és a Dobó SE-hez képest? – A veszprémi és a szombathelyi egyesület egyaránt „mamut”. Bemegy több száz „alapanyag”, és a végén kijön évente néhány korosztályos jó eredmény, öt-tíz évente pedig egy-egy európai vagy világszínvonalú egyéniség. A mi klubunk, a Continent Company kézműves műhely, ahol apám a szobrász és én vagyok a még el nem elkészült alkotás. Itt nem nagyon lehet hibázni. Költségvetés nincs, mindent saját zsebből állunk, de bízom benne, hogy idén talán új szelek fújdogálnak. – Hogyan telik egy napod, mennyit edzel? – Reggel általában fáradtan próbálok kikászálódni az ágyból – gondolom, a többi dobóatlétának is óriási alvás- és pihenéshiánya van. Sajnos, huszonnégy órába kell belesűrítenem mindent, a pihentető alvás rovására. Délután hosszú edzés vár rám, és hétvégén is dolgozni kell. Hétfőn, kedden és szerdán fél háromig vagyok iskolában, utána ebéd, aztán fél négy-négy, mire elkezdek edzeni, és ritkán kerülök haza 8-fél kilenc előtt. Majd jöhet a vacsora, a tanulás és az ájulás az ágyba. – Hogy lehet ennyi edzés mellett az iskolára is készülni? – Kitűnőre sehogy, a színvonalat tartani pedig elcsúsztatott beszámolókkal, dolgozatokkal lehet, de ez is nagyon kemény, mert a szekér, vagyis az osztály halad nélkülem is. A középiskolát két-három év alatt simán el lehetne végezni, a többi idő csak ülés és gyermekmegőrzés. – Ki a példaképed? – Mint sportoló és mint ember, szeretett édesanyám, Kripli Márta, akit tavaly februárban vesztettünk el. Nagyon hiányzik. Fő számában, a diszkoszvetésben sokszoros bajnok, 1986 óta országos csúcstartó. Sporttársai már aktív korában is példaként emlegették a fiataloknak a munkabírását, a szemléletét, a szelídségét és a  segítőkészségét. – Minek köszönhető, hogy a magyarok ennyire sikeresek a kalapácsvetésben? – Sokszor olvastam a történelemről, a nagy öregekről és a közelmúlt egyéniségeiről, valamint mestereikről, élükön Németh Pali bácsival. Folyamatosan letették névjegyüket Európa és a világ asztalára, és olyan példát adtak, adnak a mostani kalapácsvetőknek, amitől szárnyal a szakág. – Három számban is remekelsz. Lehet folytatni egyszerre mindhármat, vagy választani kell? – Amíg örömet okoznak a versenyek, és sanszom van arra, hogy korosztályomban bajnokságon nyerhetek, és akár mindháromban világversenyre kijuthatok, addig nem tudom, melyik ujjamba harapjak. – Mennyiben kell megosztani a felkészülési időt a számok között? – Mivel 4 kg-os kalapácsvetésben van a legjobb helyezésem a korosztályos világranglistákon, ezért az idő kétharmad részében ezzel foglalkozom, a maradék pedig a súlylökés és a diszkoszvetés között oszlik meg. – A háromból melyik a kedvenc számod? – Mindhárom édes gyermekem. Csak lenne több időm rájuk. – Itthon is erős a mezőny, a rivalizálás mennyit segít? – Ezt úgy szokták mondani, hogy sajnos-hál’Istennek. Van, amikor sokkal gyengébb a hazai felhozatal, és van, amikor ilyen erős, mint a mostani. A nemzetközi szövetségnek még nem tűnt fel, hogy jó lenne háromra növelni az egy országból nevezhető atléták számát a korosztályos világbajnokságra is. Az ifjúsági korosztályban most hárman csatázunk Völgyi Helgával és Gyurátz Rékával. Akik kijutnak Donyeckbe, mind esélyesként pályáznak a dobogóra. – Folyamatosan javítod a csúcsokat. Mennyire vagy elégedett az idei felkészüléssel és az eredményekkel? – A csúcsjavítás egy folyamat közbenső és végeredménye is lehet. Úgy érzem, most vagyunk a közbensőnél. A felkészülésemet itthon teleltük át. Mehettünk volna mi is Dél-Afrikába vagy Portugáliába, de három hétre nem vett ki edző édesapám az iskolából. Szerinte, és ebben igaza van, soha nem pótoltam volna be ezt a hiányzást. Mivel szabadtéren a hosszú dobásokat nem lehetett megvalósítani, ezért a felkészülést át kellett szervezni, és fedett pályára vinni majdnem teljesen. Néhány hete dobok kint igazi kalapáccsal, és számomra is nagy öröm, hogy a március 10-i budapesti versenyen jó sorozattal sikerült a tavaly év végi ifjúsági csúcsomat 64,23 méterre javítani a 4 kg-os szerrel. A többit majd évközben meglátjuk. – Mik a célok helyezésekben és méterekben? – Mindig egy lépéssel előrébb! Az egyéni csúcsjavításokban bízom, azok már most is nemzetközileg jegyzett eredmények. Hosszabb távon pedig az a cél, hogy mindig kijussak az éppen aktuális korosztályos világversenyre, maradjak egészséges, és szép lassan zárkózzak fel a nemzetközi felnőtt mezőnyhöz.