Megérkezett a horvátországi kadet és junior világbajnokság helyszínére a magyar válogatott első csoportja. Először a fiatalabb korosztály képviselői lépnek pástra, az előzetes várakozás felfokozott,hiszen a márciusi budapesti Európa-bajnokságon éremeső hullott versenyzőinkre. Helyszíni tudósításunk Porecből.
Szegő Tibor Korán keltek kadet csapatunk tagjai, reggel 7-kor volt a találkozó a Nemzeti Sportcsarnoknál, majd irány busszal Porec, ahol a korosztály idei legnagyobb versenyét, a világbajnokságot rendezik szombattól keddig.
A nagyjából tízórás utazást ki-ki vérmérséklete szerint töltötte. Voltak, akik kártyáztak, vagy olvastak, volt olyan, aki a tabletjén játszott, de a buszon vetítettek is, tehát, aki nem akart gyönyörködni a szűnni nem akaró havazásban, az filmet is nézhetett.
Érkezésünkkor éppen a fegyverek hitelesítése zajlott, tehát minden készen áll a világbajnoki rajtra.
A kadet csapat
Délutánra elállt a hó, és a Hotel Plavi környezete már elvarázsolta a sportolókat. A tenger néhány méterre, a pálmafák elérhető közelségben, most már csak a sorsolásra volt kíváncsi a csapat. Nos az is elkészült.
Mielőtt megismerkednénk a csoportbeli ellenfelekkel, néhány szó a reményekről, célokról. A buszon Szetey András sajtófőnök körkérdést intézett a versenyzőkhöz „Mivel lennél elégedett?” címmel. Íme néhány válasz:Kelecsényi Mirabella, kard: „Mindent megteszek azért, hogy a legjobb formámat nyújtsam. Remélem, ez elég lesz a nyolc közé jutáshoz.”Kelecsényi Léna, kard: „Örülnék, ha úgy menne a vívás, ahogy a junior Gerevich György Világkupán, amikor nyolc közé jutottam.”Drajkó Lili, kard: „Ahogy a felkészülés során vívtam, azzal elégedett lennék. Nem szeretnék úgy vívni, mint egy kecske, de ez nincs garantálva.”Kondricz Kata, tőr: „Ha jó lesz a kaja és ha két napig vívok, akkor elégedett leszek.”Balogh Orsolya, tőr: „Azt szeretném, hogy meleg legyen.” Fürödni azért nem fognak...Schmél Viktória, tőr: „Jól és sokat szeretnék vívni, és visszafelé jobb lenne egy nagyobb autóbusz.”Nagy Kinga,párbajtőr: „Jó idő legyen!”Öhlmüller Sarolta, párbajtőr: „Sikerrel és napsütéssel.”
Dósa Dániel,tőr: „Akkor lennék elégedett, ha nem követnék el annyi hibát, mint a budapesti Eb-n.”Balogh Boldizsár, tőr: „Jussak a legjobb nyolc közé!”Bányai Zsombor,párbajtőr: „Szeretnék érmet nyerni, és szép lányokkal találkozni.”Tóth Gergely,párbajtőr: „Győzelemmel és jó kajákkal!”Habony Viktor,kard: „Éremmel!”Kossuth Bálint,kard: „Éremmel!”Bancsics Máté,kard:„Ki szeretném vívni magam. Remélem, ez érmet jelent.”
Az első napon a tőröző lányok és a kardozó fiúk lépnek pástra, és a legjobb 32-ig jut el a mezőny, az első két éremosztás vasárnp lesz. Lássuk, hogy a mieink mellé mely országok képviselői kerültek ugyanabba a csoportba:
Balogh Orsolya: koreai, német, dél-afrikai, izraeli, szlovák, ausztrál.
Schmél Viktória: holland, román, egyiptomi, brit, cseh, koreai.
Kondritz Kata: román, fehérorosz, holland, venezuelai, egyiptomi.