Barátságos meccsen búcsúztak + VIDEÓ
Veretlenül zárta a világbajnokságot az ifjúsági fiú válogatott, amely büntetőkkel nyert 2-1-re Románia ellen Tallinban. A színvonal elmaradt az elmúlt egy hétben látottaktól, a megszerzett két pont, valamint a találkozó végén a közös ünneplés azonban feledtette a hatvan percig látottakat. Kocsis Ferenc lett a tornán a legjobb támadó, Szaller Márk a legjobb védő, míg Erdély Csanád az edzői stáb döntése értelmében a magyar válogatott legjobbja.
eFBé A presztízsen kívül nem maradt tét a Magyarország–Románia mérkőzésre a divízió II/A csoportos vébé utolsó napjának nyitómérkőzésén. A magyar U18-as válogatott 12 pontjával biztosan csoportelső és feljutó volt, míg a román együttes csütörtökön pontokat veszített a britekkel szemben, így legfeljebb a második helyet célozhatta meg a csoportban. Barátok, ismerősök játszottak egymás ellen, hiszen a román válogatott azokra az erdélyi fiatalokra épül, akik korábban, vagy jelenleg is magyarországi klubcsapatokban játszanak. A találkozónak egyel kevesebben vágtunk neki, Szabó Krisztián eltiltás miatt hiányzott, az észtek ellen kapott végleges kiállítása miatt. A magyar kaput Daoda Olivér védte, ő kapta az első lövést, míg Erdély Csanád volt az, aki először veszélyeztette a román kaput. Ezután Hamvai, Vincze, Pados, majd újra Erdély lőhetett volna gólt – emberelőnyben volt a magyar csapat és a gólhiány ellenére úgy játszott fórban, ahogy azt tanítják. Ha nincs két újabb kiállítás ellenfelünknél, lövésünk is alig lett volna: 5 az 5 ellen nem sikerült veszélyeztetni. A magyar fölény megvolt az első harmadban, előnyben folyamatosan a román harmadban tartottuk a korongot és Adorján kapusnak is volt nyújtózkodnivalója. Ettől függetlenül érezhető volt a tétnélküliség, az első négy meccsen látottakhoz képest visszaesett az iram.
S volt rosszabb: a magyar csapat a második harmadban hosszú percekig nem találta meg a románok kapuját. Ellenfelünk sem gyakran, de a kevés ezúttal több volt: Hildebrand Szabolcs a 29. percben megtréfált mindenkit, lecsapott egy lassú magyar passzra és megszerezte a vezetést Romániának. Öt perccel később Daoda védett szépen, majd elhagyta kapuját és átadta a helyét Arany Gergelynek – betervezett kapuscsere volt. Garát Zsombor átlövése még az, amely ebből a 20 percből említést érdemel.
Emberelőnnyel indult a magyar válogatott számára az utolsó tallini harmad, de az első 20 percben látott nyomást nem sikerült megismételni. Teltek-múltak a percek, de nem jött elő az étvágy, sem a korábban látott általában kombinatív játék. Aztán az 53. percben váratlanul jött az egyenlítés: három gyors és pontos passz, Vokla Roland, Szabó Dániel, Kocsis Ferenc volt a pakk útja, majd a háló (1-1).
A hosszabbításban négy a négy ellen igyekeztünk távolról a kapuba találni, Hamvai, Szaller, majd Szabó eresztett meg ígéretes lövést – egyik sem ért gólt, büntetőkre készülhetett a két csapat.
A román válogatott harmadjára ezen a vébén – a horvátok és a britek után Magyarországtól is büntetőkkel kaptak ki. Ezúttal azonban negyedik lövésre sem volt szükség, lévén Arany Gergely mellett Péter, Egyed és Oniciuc is hiába próbálkozott a kapuba kotorni a pakkot. Erdély Csanád pimasz rávezetése gólt hozott, így a „cséká” döntötte el a két pont sorsát. Helyettese, Schmál Kristóf lett a csapat legjobbja ezen a meccsen. A himnuszok után a két együttes közös csapatfotóval ünnepelt és megmutatta, hogy mit jelent a sportszerűség és határokon átívelő barátság.
Schmál Kristóf gyorsértékelése honlapunknak a meccs után:
A mérkőzés után Schmál Kristóf így értékelt honlapunknak:
„Lehet, hogy fejben nem volt végig ott a pályán, de az a lényeg, hogy a legjobbkor kaptunk észbe és egyenlítettünk. Ezt a világbajnokságot veretlenül nyertük meg. Jó volt látni, ahogy Glen Williamson meghatódott a végén, Köszönjük a szurkolóknak a bíztatást, azoknak, akik itt voltak a helyszínen és azoknak is, akik otthonról drukkoltak a csapatnak!”
A csapatkapitány, Erdély Csanád lett az edzői stáb döntése értelmében a torna legjobb magyar játékosa. Ő így vélekedett honlapunknak a találkozó után.
„Úgy gondolom, hogy nem volt tét nélküli meccs, mert a tisztelet kivívása és a büszkeségünk forgott kockán. A kapott gól után rátettünk egy lapáttal, s végül ha szerencsével is, de nyertünk és így nem keserű szájízzel zárjuk a szezont.”
Csanád mellett Kocsis Ferenc és Szaller Márk is kapott díjat, előbbi a legjobb támadó (és a pontkirály), utóbbi a legjobb védő lett a szervezőbizottság szavazatai alapján. A torna legjobb kapusának a román válogatott hálóőrét, Adorján Attilát választották.
A mérkőzés összefoglalója videón:
Eredmények ITT.
Az aranyérmes csapat: Arany Gergely (MAC), Daoda Olivér (BOTKYRKA HC) – kapusok. Garát Zsombor, Herner Olivér, Lakatos Levente, Stipsicz Bence (MAC), Pados László, Szaller Márk, Vokla Roland (ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia) – védők. Erdély Csanád, Hamvai Szilárd, Kocsis Ferenc, Láday Tamás, Reisz Áron, Szabó Dániel, Szabó Pál Krisztián, Vincze Péter (ifj. Ocskay Gábor JA), Erőss Zoltán (KIEKKO-VANTAA) Godó Dániel (MISKOLCI VSI), Kiss Zsombor (SC BERN), Schmál Kristóf, Tóth Richárd (MAC) – támadók. A stáb: Glen Williamson (szövetségi kapitány), Ondrejcik Rastislav, Majoross Gergely (edzők), Nagy Attila (csapatvezető), Tornyi Gábor (felszerelésmenedzser), Sarkadi Csaba (fizioterapeuta).