Magyar cirkusz Kentuckyban

Hamarosan hazatér közel egyéves amerikai kalandjáról Szörényi Laura. A Csata DSE 17 éves válogatott játékosa Kentuckyban, a georgetowni Scott Megyei Középiskolában tanult, és úgy érzi, jobb kosárlabdázóvá is vált. Honlapunknak beszélt a profikhoz méltó felhajtásról, a filmbe illő körülményekről és a trükkök fontosságáról.

K. D. – Hogyan kerültél Kentuckyba? – Már régóta gondolkoztunk azon, hogy Amerikába megyek tanulni. Három év múlva érettségizem, ezért úgy gondoltam, ez a megfelelő időpont. Bár van középfokú nyelvvizsgám, szerettem volna tökéletesen megtanulni a nyelvet. Kíváncsi voltam, hogy milyen angolul álmodni. A másik dolog a kosárlabda. 2011-ben behívtak a korosztályos válogatott edzőtáborába, benne voltam az Európa-bajnokságra utazó keretben, a legjobb 14-ben, de az utolsó pillanatban megsérült a bokaszalagom, így azt gyógyítgattuk csaknem két hónapig, Cagliari és a kontinensviadal helyett. Otthon nagyon jó edzőim vannak, Iván Kriszta és Tursics Sándor, de a Csata DSE-ben kevesen voltunk juniorok. Ezért döntöttem úgy, hogy Amerika többet és jobbat tud hozni, ha tényleg szeretnék a kosárlabdával elérni valamit válogatott szinten is. Nagyon bízom abban, hogy idén ott leszek Miskolcon, az U18-as Európa-bajnokságon. Most már biztos vagyok benne, hogy Amerika segített abban, hogy magasabb szinten, jobb erőben folytassam a játékot és a tanulmányaimat.

– Sokat kellett mérlegelni? – Ez csak a tanulmányaimra vonatkozott, hiszen be kell fejeznem az ötéves gimnáziumot otthon. Húsz leszek, mire leérettségizek, azt pedig nem engedhetem meg magamnak, hogy még egy évet ráhúzzak az amerikai kiruccanás miatt. Miután hazamegyek, és a tanáraimmal beszéltem, muszáj lesz levizsgáznom az idei tananyagból. Ebből a szempontból is kemény lesz a nyár. Ráadásul júliustól a válogatottal készülök, így még nehezebb dolgom lesz, éppen ezért előre levizsgáztam három tantárgyból, egyet pedig e-learningen keresztül tanultam, és szereztem osztályzatokat. – A tanulás vagy a sport vonzott inkább? – Ha Amerikáról beszélünk, akkor nem lehet a kettőt szétválasztani. A nyelvre elég lett volna nyolchetes angoltanfolyam, de én meg akartam tanulni amerikaiul kosárlabdázni. – Családnál vagy kollégiumban laksz? – Családnál lakom egy kicsi, hatszáz fős faluban, ami közel van Georgetown városához, ahova iskolába járok. A család rendes, van három nagy gyerekük és hat unokájuk. Hihetetlen nagy sportcsalád, de Kentuckyban ez nem ritka, hiszen ez Amerika közepe, ami a kosárlabdát illeti. Minden ház előtt kosárpalánk áll, minden gyerek hibátlanul dob, illetve játszik. A családfő lelkész. Minden vasárnap járunk a háromezer fős templomba, ami kicsit szokatlan, de hihetetlen, hogy mennyire rendesek az emberek. – Az iskolában mekkora a különbség az itthonihoz képest? – A különbség leírhatatlan! Az iskolát tényleg úgy kell elképzelni, mint a High School Musicalben. Minden modern, az ebédlő óriási, és ugyanolyan színházterem van, mint a filmekben. A kosárcsarnok 3500 fős, szép és látványos – ez Kentucky legnagyobb középiskolai csarnoka. Bármelyik felnőtt magyar csapat megirigyelné. Olyan, mint egy mini NBA-csarnok, központi eredményjelzővel. Az összes tanterem interaktív táblával felszerelt, ugyanolyan szekrények vannak, mint a filmekben. Az osztályozás teljesen más: pontokat adnak az órán végzett feladatra, aztán kilenc hét után kapunk egy százalékszámot. 92 felett A-t, azaz 5-öst ér. Nekem szinte csak A-m van eddig, remélem, az éves bizonyítványom is hasonló lesz! – A filmeken azt látjuk, hogy megbecsülik a középiskolai sportolókat. Így van ez? Sztárok vagytok? – Tényleg nagy a felhajtás: a rádióban bemondják az eredményeket, az újságban is benne vagyunk. Rólam is több cikk jelent meg a helyi lapokban. Úgy viselkednek velünk, mint az NBA-sztárokkal, csak kicsiben. A szabályok és a körítés is a profi ligára készít fel. A meccsek előtt név szerint futunk be a pályára, a fekete csapattársaim táncolnak a hangosan dübörgő zenére. A meccseket közvetítik, és bemondják a nevem, gyakran „szenzációs” jelzőkkel. A kedvencem, amikor azt kiabálja a műsorközlő, hogy „ismét megérkezett a magyar cirkusz a városba”. Ezt akkor szokták, amikor egy látványos betörés után lecsapnak, elesem, mégis kosár lesz a vége. Az azonban hamis a filmeken, hogy a menő sportoló fiúkhoz nem lehet hozzászólni, sőt, nagyon jó fejek. Mindenki ismeri őket, de semmivel nem többek másoknál. – Könnyen ment a beilleszkedés? – Nagyon, hiszen csapatban voltam, mindenki aranyos és segítőkész volt. Ráadásul több cserediák is van az iskolában, ezzel rögtön be is kerültem egy klubba. A csapatársaim, különösen a jobb játékosok feketék, benne vagyok az ismeretségi köreikben. Persze voltak, akik nem nyitottak felém, főleg fehérek, de velük nem foglalkoztam. – Mennyire kell megküzdeni a honvággyal? – A honvágy csak szünetekben nehéz, amúgy nincs idő erre gondolni. Annyi új élmény ér, hogy inkább kiélvezem. – Milyen a csapat és a bajnokság? – Hét-nyolc jó játékosunk van, azok közül három klasszis és négy ügyes játékos. Ebben a háromban az edzők és az újságok szerint én is benne vagyok. A másik két lány hihetetlen tehetséggel van megáldva. Az egyiknek nyolcvan centis a súlypontemelkedése. Azzal szórakozik, hogy helyből felugorva felkapaszkodik a hálóra, felmászik rajta, majd lóg a gyűrűn. A másik pedig olyan, mint az NBA-s Chris Paul, csak lányban. A többiek is jók, a hármasokat gátlástalanul dobják. A bajnokság nagyon más, sokkal színvonalasabb. A három hónapos szezonban 32 meccset játszottunk, és az összes szoros volt, mintha mindegyik magyar bajnoki döntő lett volna. A tavalyi 13-21-es győzelem-vereség mutatót sikerült idén 20-12-re fordítani. Sajnos, négyen is megsérültek, köztük a remek irányítónk és a cseréje is, így volt némi hiányérzetem a végén. A szezonra 290-en neveztek, és elképesztő, mennyi jó gárda van. A játék képe is nagyon különbözik az otthonitól. Le-föl rohanás meghalásig, és gátlástalanul tüzelés. A védekezés is különbözik, mert a támadóhoz éréskor azonnal fújnak, így többet kell használni a lábmunkát. Másként működik a zónázás, mivel csak megállítani akarják a labdást, míg a kettőzéses védekezést remekül művelik. Ha egy pillanatra is bizonytalan vagy, azonnal bezárnak és elveszik a labdát. Iszonyatosan agresszívek.

Laura csapata, a Scott County Cardinals nem jutott be az állami 16-os döntőbe. A remek szezon végén az utolsó két meccset elveszítette a Bryan Station és a Madison Central ellen, így végül utóbbi együttes került Kentucky legjobbjai közé. A bajnokságot a Marion nyerte.

– Miben fejlődtél a legtöbbet? – Gyorsabb lettem, javult a védekezésem és a tempódobásaim. Az első meccsen azt hittem, a tempóm lazán el fog menni, de helyette méretes sapkát kaptam, a lány vagy három méterről zuhant rám, azt sem tudtam, honnan jött. Ezek után sokat gyakoroltam a tempót, jobban emelkedem, és ütemtelenül ugrom. – Az edzések, a módszerek miben különböznek az itthoniaktól? – Sokat kondiztunk, és feladatokba építik be a futást. Mindennap, hévégén is, két és fél órás edzésünk van, precíz, percre lebontott terv alapján. Öt-hat edző foglalkozik velünk. A trükköket is tanítják - otthon ezt legfeljebb megtűrik, itt azonban elvárják a láb között átütéseket vagy a hát mögötti labdavezetést. – Hosszú távra tervezel kint? – Áprilisban hazamegyek, mivel csak a keresztény középiskolákban van ösztöndíj, de az a vágyam, hogy egyetemi csapatban játszhassak.