Egy ötödik és egy nyolcadik helyet szereztek a magyarok Horvátországban a junior-világbajnokság utolsó napján. Női kardozóink szerepeltek jobban, férfi tőrözőink gyengébben, de ők is helyezettek lettek, az összesített mérlegre nem lehet panaszunk.
Szegő Tibor A poreci Zatika csarnokban még ma is hosszan elemezték a férfi párbaj-tőrözök tegnapi döntőjét. A győztes olaszok viselkedése többeknél kiverte a biztosítékot. Reklamáltak, színészkedtek, volt, aki tüntetően leült a pástra. (Az összefoglaló itt olvasható). Álljanak itt az ezüstérmes produkciót értékelő nyilatkozatok, mindannyiunk okulására.
Junior párbajtőr-csapat
Andrásfi Tibor fegyvernemi vezetőedző:
– Ennél szebb névnapi ajándékot nem is kaphattam volna. A fiúk nagyszerűen vívtak, ezzel az eredménnyel tegnap reggel látatlanban kiegyeztem volna. Büszke vagyok a srácokra!
Halla Péter, Bányai Zsombor edzője:
– A döntőig remekül helyálltak a fiúk. Ott sajnos nem tudtunk mit kezdeni az olaszok rendkívül agresszív stílusával. De természetesen nagyon szép eredmény az ezüstérem.
Bányai Zsombor:
– Jók voltunk, talán én lehettem volna kicsit jobb is.
Berta Dániel:
– Nagyszerűek voltunk, igazán élvezetes volt ebben a csapatban vívni.
Kiss Gergő:
– Jók voltunk, talán az aranyérmet is megérdemeltük volna.
Garzó Zsombor:
– Nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a sikernek.
Fichera az ülő olasz
Kiegészítésképpen minden magyar vívó hozzátette, nagy kár, hogy az olaszok elgusztustalankodták a döntőt, felesleges volt Fichera ülősztrájkja, mert a sport nem erről szól. A taljánok azonban sokszor bevetnek teátrális elemeket a versenyeken, ezt jobb, ha már ilyen fiatalon megtanulják a mieink is.
A mai versenynapot junior férfi tőrcsapatunk kezdte a lengyelek ellen. Nem alakult jól az életünk. Hamar elhúzott az ellenfél, s csak 18-18–nál értük utol őket, de akkor sem tudtuk átvenni a vezetést (19-20). Ekkor jött Németh András és De Bazela. A magyar nyert, ekkor vezettünk először (25-22). Mátyás folytatta Survillo ellen, jól is vívott, de nem sikerült megnyugtató előnyt szereznünk (30-29). A lengyelek cseréltek, De Bazela helyett Kozlowski folytatta, szerencsénkre Dósa Dánielt ez nem zavarta (35-29). Mátyás Bálint eggyel növelni tudta fórunkat, és jöhetett a záró összecsapás (40-38). Németh András, úgy tűnik, nem bírja az egyszerű puritán, sima dolgokat, mert először ránk hozta a hideglelést. Elengedte Survillot meccspontig (40-44), majd mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga megnyerte (45-44). Agatha Christie könyveken szoktunk ennyit izgulni.
Lassan lehiggadtunk, de már jöttek is a britek a négy közé jutásért.
Az ellenfél csapatában egy görög, egy indiai, meg egy angol szerepelt, mi pedig cseréltünk, Mátyás Bálint helyett Németh Gábor szállt be. Sajnos nem sokat tudott hozzátenni a csapat teljesítményéhez, mert mindegyik asszóját elveszítette, de a többiek sem erről a mérkőzésről fognak mesélni unokáiknak. Tizenkét találattal kikaptunk, így a nyolcadik hely lett a miénk.
Eredmények. Junior férfi tőrcsapat. 28 induló. A 16 közé jutásért: Magyarország – Ausztrália 45-19. A 16 között: Magyarország – Lengyelország 45-44. A legjobb 8 között: Magyarország - Nagy Britannia 33-45. Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Amerikai Egyesült Államok, 3. Oroszország, ...8. (Németh András, Dósa Dániel, Mátyás Bálint, Németh Gábor).
Közben beszálltak junior női kardozóink is a csapatversenybe. Az első meccsen nem csodálhattuk őket sokáig, mert kiütötték a venezuelaiakat. Tizenhat tusig a dél-amerikaiak nem találták el a magyarokat, ekkor kapta László Luca az elsőt (16-1). A mérkőzésnek volt olyan szakasza, amikor Márton Anna vívott és elég megalázó volt a helyzet rájuk nézve (25-6). Várhelyi Kata még tovább rombolta a lelküket (40-12), majd egy békés harminckét találatnyi különbséggel indulhattak haza (45-13).
Junior női kardcsapat
Mindenki tudta, hogy ebből a győzelemből nem kell komoly következtetést levonni, de önbizalom szempontjából jól jött. Legalábbis akkor úgy tűnt.
A négy közé jutásért – a lengyelek ellen – sajnos nem volt elég a magabiztosság. Mindjárt az elején Wator megverte Mártont (3-5), de László sem bírt Walczakkal (5-10), sőt a Várhelyi - Drózdz asszó után is maradt az öt közte (10-15). Várhelyi azonban átmenetileg visszahozta a reményt, mert Wator ellen egyenlített, bár a vezetést ekkor és később sem tudtuk átvenni (38-40.) A záróakkord a Márton-Walczak asszó volt, de nem sikerült ledolgozni a hátrányt (41-45), így csapatunk az ötödik helyen fejezte be szereplését a világbajnokságon
Eredmények Junior női kardcsapat. 20 induló. A 8 közé jutásért: Magyarország - Venezuela 45-13. A 4 közé jutásért: Magyarország - Lengyelország 41-45. Végeredmény: 1. Amerikai Egyesült Államok, 2. Franciaország, 3. Ukrajna, ...5. Magyarország (Márton Anna, Várhelyi Kata, László Luca, Kelecsényi Léna).
Összesítésben négy éremmel, négy egyéni és három csapathelyezéssel zárult számunkra a poreci világbajnokság.
Aranyérmes: Schmél Viktória – kadet tőr.
Ezüstérmes: Szatmári András – junior kard egyéni és a junior férfi párbajtőrcsapat (Berta Dániel, Bányai Zsombor, Kiss Gergő, Garzó Zsombor).
Bronzérmes: junior férfi kardcsapat (Szatmári András, Csaba Márton Bence, Bancsics Máté, Singer Martin).
5. helyezett: Drajkó Lili – kadet kard és a junior női kardcsapat (Márton Anna, Várhelyi Kata, László Luca, Kelecsényi Léna).
6. helyezett: Insperger Sámuel – fiú tőr egyéni és a junior női párbajtőrcsapat (Bohus Réka, Gonda Borbála, Kun Anna, Felker Adrienn).
7. helyezett: Dósa Dániel – kadet tőr egyéni.
8. helyezett: Márton Anna – junior kard egyéni és a junior férfi tőrcsapat (Németh András, Dósa Dániel, Mátyás Bálint, Németh Gábor).
Galéria itt.