Király Gábor húsz éve véd a futballélvonalban, ez idő alatt rengeteget kapott a labdarúgástól, és szeretne abból minél többet visszaadni. Tíz éve hozta létre a Király Sportlétesítményt Szombathelyen, ahol március végén újabb fejezet kezdődött a 89-szeres válogatott játékos számára, hiszen első alkalommal indított el kapusiskolát.
Pásztor András A turnusra tíz és huszonkét év közötti fiatalok jelentkezhettek, és ugyan az időjárás megpróbált „keresztbe tenni”, végül így is nagy sikert aratott a tábor:
– Sajnos rossz idő volt, de a gyerekeket ez nem igazán érdekelte, hiszen edzeni és még inkább fejlődni szerettek volna – mondta Gábor.
A fejlődésre pedig volt, van és lesz is lehetőség, mert kiváló szakemberek képzik a fiatalokat.
– Olyan csapatot akartam létre hozni, amely képes azonosulni az elképzeléseimmel. A szakmai igazgató Hegedüs Péter lett, az ő munkáját három korábbi kapus: Biró István, Dombay Miklós és Takács Tamás segíti. Számunkra nem a mennyiség, hanem a minőség a cél – fogalmazott Király.
Három nap alatt öt edzésük volt a turnusban résztvevőknek, akik a gyakorlati foglalkozások mellett elméleti képzést is kaptak, sőt sokat videóztak is.
Az iskola hivatalos elnevezése Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola, vagyis a határokon túliak számára is nyitott a tábor.
– A nyáron újabb négy turnus kezdődik, és nem csak Magyarországról, hanem külföldről is vannak érdeklődők, bár akad olyan ország, amelyben más az iskolai rendszer, máskor van a szünet, de reméljük, lesz idejük az ifjú kapusoknak arra, hogy eljöjjenek.
Király már túl van a 700. tétmérkőzésén, játszott többek között Németországban és Angliában is, s persze mindkét helyen számos élmény érte.
– Nagyon sokat tapasztalatot szereztem mindenütt, pozitívat és negatívat is. Amikor kinn védtem, szelektálni tudtam az élményeket, amelyeket szeretnék úgy átadni a fiataloknak, hogy az az előnyükre váljon.
A táborba érkezés után az első nap a legfontosabb, hiszen ahogyan Gábor mondta: ekkor derül ki, hogy ki milyen állapotban van, az első felmérők határozzák meg, hogy ki milyen csoportba kerül.
Ezután célirányos és speciális képzések zajlanak, mert a táborban elsősorban a hiányosságokat próbálják meg orvosolni:
– Van, akinek a lábtechnikára, van, akinek a súlypont tartására kell figyelnie, vagy éppen a vetődést kell fejlesztenie. A cél az, hogy észrevegyük, majd javítsuk a hibákat.
Király azonban nem csak jó kapusokat, hanem jó embereket is szeretne nevelni: – Lehet, hogy valakiből nem lesz élsportoló. A lényeg az, hogy az iskolában vagy később a munka iránt is alázatot tanúsítsanak a fiatalok. Ez az, ami igazán számít.
Az első turnus végén a szakmai stábot kellemes meglepetés érte, az edzésen több tehetséges kapust is láttak. „A tavasz legjobbja” Varga Szabolcs lett, így ő tölthet majd el két napot a Bayer Leverkusen csapatánál. De a többi résztvevő sem távozott üres kézzel: mindenki kapott egy kapuskesztyűt, a kapusiskola címerével ellátott pólót, tollat, valamint egy 1860 München posztert.
Az első nyári kapustábor június 17-én kezdődik, amire máris lehet regisztrálni a www.kapus.euoldalon.