UtánpótlásSport
2025. szeptember 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Súlyemelés

2013-04-20 10:58

Csalódást okozott az ifi vb

Simon Bence negyedik, Molnár Martina tizenkettedik lett az üzbegisztánban rendezett ifjúsági világbajnokságon. A szövetség elnöke többet várt a versenyzőktől, de rajtuk kívül álló okok is közrejátszottak a csalódást okozó szereplésben.

Szegő Tibor A jövő évi ifjúsági olimpiára lehetett – volna – kvótát szerezni a vb-n, de ez nem sikerült. Az okokról Dobos Imrét, a Magyar Súlyemelő Szövetség nemrégiben újraválasztott elnökét kérdeztük. – Kezdjük Molnár Martinával, aki súlycsoportjában, a  plusz 69 kilósok között 187 kilógrammos összteljesítményével a 12. helyet szerezte meg!
Molnár Martina
Molnár Martina
– Ez az eredmény a várthoz képest kevés. Martina már korábban az iskolások országos bajnokságán is többet emelt ennél. Kiemelkedően jó formában volt még a világbajnokságot megelőző edzőtáborban is. Maximálisan segítettük, hiszen Szabolcsi Károly, a kitűnő mester készítette az edzéstervét, amit maradéktalanul be is tartott. Sajnos az edzőtábor hivatalos befejezése előtt el kellett hagynia Tatát, mert ott nagy nemzetközi eseményt rendeztek és senki nem maradhatott tovább.  Martina hazautazott Zalaegerszeg mellé egy kis faluba, és naponta 25 kilométeres buszozás után tudott csak eljutni az edzőterembe, így a formája visszaesett és ez meg is mutatkozott az eredményeiben. – Mennyi lett volna a tőle elvárható teljesítmény? – 190 kilogramm, vagy felette. Ez lett volna a reális, hiszen ez mindenképpen benne van, mert szakításban legalább 90 kilót vártunk tőle, de ettől is nyolccal elmaradt. Kíváncsi voltam arra, hogy lesz-e utóélete a sikertelenségnek, elbeszélgetnek-e a versenyzővel, vagy az edzőjével, de az elnök elmondta, hogy nem lesz felelősségre vonás, mert azok hibáztak, akik azt a rossz döntést hozták, hogy idő előtt hazaküldték a súlyemelőket az edzőtáborból egy ilyen fontos megmérettetés előtt. A dolog azért is sajnálatos, mert Martina a tehetsége alapján az első hatba is bekerülhetett volna.
Simon Bence
Simon Bence
Áttérünk Simon Bencére, aki a 85 kilós súlycsoportban a hatodik helyet szerezte meg Taskentben. – Bence jobban szerepelt, de tőle is többet vártunk, sőt ő maga is dobogóra szerette volna állni, és ez még fontosabb. Titokban éremért utazott ilyen messzire, de hasonló cipőben járt, mit Martina. Őt is kitették az edzőtáborból idő előtt. Róla tudni kell, hogy már 300 kilós összteljesítménye is volt, tehát a mostani 291 csalódás. Ha szakításban csak két kilóval többet teljesít, akkor érmes. Az elnök szomorkásan jegyezte meg, hogy ekkora lehetősége a magyar súlyemelésnek öt éve nem volt, hiszen világbajnokságon ennyi ideje nem szerzett érmet magyar. Hozzátette azonban, hogy Taskentben rendkívül erős mezőny gyűlt össze, hiszen volt olyan súlycsoport, amelyben negyvenen(!) indultak. Bíztató viszont, hogy a jövő évi Európa-bajnokságon még lesz lehetőség az indulási jogot kiharcolni a nankingi ifjúsági olimpiára. Az Eb-n majd teljes csapattal indul a magyar válogatott, két olimpiai helyet lehet szerezni, az elnök szerint ebből egy biztosan a meglesz! Az ezt megelőző olimpiai reménységek versenyén  pedig – érzékeltetve, hogy az optimizmus nem lankad a fiatalok tehetségétilletően – elvárás, hogy a női és a férfi csapat is aranyérmeket nyerjen.