2013-04-22 15:16
Horrorsérülés után májusban már játszana
Súlyos sérülést szenvedett március végén a Budapest Honvéd–MTK NB I-es mérkőzés utolsó perceiben Vernes Richárd. A hazaiak 21 esztendős játékosának a Rafa Wolfe-fal vívott „légipárbaja” során eltört az arcüregének oldalsó, illetve elülső fala, a szemgödör alsó és oldalsó fala, valamint a járomcsontja is, ezen kívül agyrázkódást szenvedett. Szerencsére azóta már sikeresen túlvan a kontrollvizsgálaton is, így örömteli hírekről számolhatott be.
Honvédfc.hu - Szépen gyógyul a sérülésed. Hogy vagy, mit lehet tudni az állapotodról? - A kontrollvizsgálaton kiderült, hogy az eltört csont a helyén van, már edzhetek is, mert baj nem történhet, ha betartom az előírásokat. Egyelőre külön tréningezem. A legfontosabb most az, hogy visszanyerjem az erőmet, ha minden jól alakul, akkor hamarosan már a csapattal dolgozhatok. Remélhetőleg, erre két hét múlva sor is kerülhet. - Milyen jellegű munkát kezdhetsz el, mit kell tudni a rehabilitációs programod első részéről? - Mivel két hétig csak feküdtem, nem mozoghattam semmit, eléggé elgyengültek az izmaim. De szerencsére nem volt sok a kihagyás, így nem kell teljesen az elejéről kezdenem a munkát. Gyorsító, izomnövelő feladatokat végzek, fontos, hogy visszanyerjem az erőnlétemet. - Nincs benned félelem, amikor arra gondolsz, hogy idővel újra párharcok, fejelések várnak rád? - Nem hiszem, hogy félni fogok, mert már volt arcsérülésem. Ezután is ugyanúgy felugrom majd fejelni és belemegyek a párharcokba is. - Mikor láthatnak leghamarabb meccsen a Honvéd-szurkolók, ha minden jól és a terveknek megfelelően alakul? - Terveim szerint két hét múlva már labdázom, utána három-négy héten belül előbb az NB II-ben szeretnék játszani, hogy visszanyerjem a formámat. Azt követően, ha a mester úgy dönt, illetve olyan teljesítményt nyújtok, akkor a szezon utolsó egy-két meccsén az élvonalban is szeretnék pályára lépni.