Mint az igazi győzteseket, úgy fogadta a középiskolás női labdarúgó világbajnokságon bronzérmes csapatát a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium tanári kara és diákserege. Vakuk villogtak, (gyerek)pezsgős palackok dugói pukkantak, a kis ünnepség könnyekig hatotta a diadalmas érkezőket.
reb Hátul, az udvaron fogadjuk őket, hamarosan érkeznek – igazít útba az iskola portása valamivel 2 óra előtt. Már nem sokat kell hát várni a Franciaországban, a 16 csapatos világbajnoki tornán csak egyetlen mérkőzést elvesztő, bronzérmes iskolai csapatra. Addig is az épületben három olyan lánnyal futok össze, akik a tavalyi diákolimpián győztes együttes tagjai voltak. Rózsa Cecília egy kollégiumi éjszakai focimeccsen keresztszalag-szakadást szenvedett, ha nincs a sérülés, talán ő is ott lett volna Bordeaux-ban. Így viszont csak itthonról szurkolhatott, akárcsak Soltész Bettina és Képes Vanda. A három ifjú hölgy vidáman csacsog arról, hogy milyen összetartó a csapat, mennyire örülnek a többiek sikerének. Csak az 1995-ös korosztály járt rosszul, mert ők a koruk miatt már nem vehettek részt a tornán, sajnálkoznak.
Közben kisétálunk a napfényes udvarra, hiszen lassan érkezik a csapat. A kint lézengő fiúk a Fradi-indulót énekelnék, ám végül erről letesznek. Úgyis elnyomná őket a felharsanó hangosbemondó: „Figyelem, figyelem! Hamarosan érkeznek a lányok, mindenkit kérünk az udvarra!” Ennek hatására benépesül a tér, az iskolások csoportokban vonulnak ki – ahhoz képest, hogy már vége a tanításnak, nagyon sokan gyűlnek össze.
Hirtelen felcsendül a „We are the champions” című Queen-örökzöld, és zeng az udvaron a „Szép volt csajok”-kiáltás, erre pedig igazi győztesként vonul be az egynapos út után láthatóan fáradt, ám nagyon boldog gárda. A vb-bronzérmesek az itthoni csapattársak nyakába borulva örülnek. Kézről-kézre jár a serleg, készülnek a fotók, a nagy forgatagban sikerül félrevonnom a csapatot vezető testnevelőt, Ömböly Attilát. Lelkesen fejtegeti, milyen nagy sikert értek el a lányok: hogy az egyesületek először nem szívesen engedték el őket a vb-re, de aztán már mindenki melléjük állt, s most már közös az öröm.
Közben mellénk érkezik Csorbai Nikolett és a csapat kapitánya, Fenyvesi Evelin. Mivel a busz még kipakolásra vár, tanáruk továbbáll, a lányok folytatják az élménybeszámolót: „Egy hajszálon múlt, hogy nem az aranyért játszhattunk, de a bronzéremnek is nagyon örülünk – fejtegeti Nikolett. – Beszélgettünk külföldi csapatok játékosaival, mindenki azt mondta, hogy aki megveri a németeket, az győz majd a végén. Nekünk ez sikerült a nyolc között, és talán elhittük, hogy már a döntőben vagyunk. Kemény meccset játszottunk velük, aztán a finnek ellen már nem tudtunk annyira felpörögni.”
Miután az elődöntőben kikaptak az északiaktól, a harmadik helyért győztek Brazília ellen, így meglett az érem, a kupa és az első nagy nemzetközi siker. „Sokan keresnek minket, gratulálnak, kíváncsiak ránk. Arra viszont nem is számítottam, hogy az iskolában ilyen ünnepséggel várnak minket. Amikor bejöttünk az ajtón, és éljeneztek a többiek, azért kibuggyantak az örömkönnyek is. Szenzációs érzés, hogy ennyire számíthatunk rájuk, hogy így örülnek nekünk” – mondja mosolyogva Evelin, a csapatkapitány.
Azonban rájuk is vár még a pakolás, mert nincs megállás: fél 5-kor (tehát az érkezés után alig két órával!) már edzésen volt jelenésük, a többség pedig szerdán U17-es bajnokit játszik. Nem sokat pihenhetnek, de az érem a nyakukban, s ez mindenért kárpótol.
