A KSI SE 21-7-re verte a kanizsai pólósokat a margitszigeti Széchy Tamás uszodában, ezzel megnyerte az OB I/B-t és feljutott a legmagasabb osztályba.
Szegő Tibor Január végén Horváth János, a szakosztály edzője éppen honlapunknak nyilatkozta, hogy lehetetlen ugyanazzal a csapattal egy éven belül megnyerni az ifjúsági bajnokságot és a másodosztályt . (Lásd itt) Erre most rácáfoltak, méghozzá alaposan. Több mérkőzést még le kell játszani a csapatoknak, ám a KSI előnye már most behozhatatlan. Ősszel tehát a Vodafone OB I résztvevője lesz a KSI SE. Ezek szerint mégis meg lehet nyerni mindkét pontvadászatot.
Horváth János
– Szerencsénk volt – kezdi széles mosollyal Horváth János, akinek maximalizmusa a mai mérkőzésen is megmutatkozott, hiszen 15-2-es vezetésüknél komolyan leszidta cserekapusát egy kapott gól miatt. (A mérkőzés jegyzőkönyve itt)
– Ha valaki alapvető hibát követ el, akkor 25-0-nál is felhívom rá a figyelmét. Mostantól mindenkinek az a feladata, hogy kiharcoljuk a bentmaradást az OB I-ben, ami nem lesz könnyű, hiszen a csapatom fele távozik. A többieket megpróbáljuk itt tartani és persze az ifjúsági bajnoki címünket is szeretnénk megvédeni, de az sem lesz egyszerű.
Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke is üdvözölte a KSI I. osztályba jutását. (Nyilatkozata itt)
Német Toni Jozef
A mérkőzés után beszélgettem a négy gólt szerző Német Tonival, aki elhagyja a klubot. Ismert, hogy a Hárai Balázstól és Nagy Viktortól búcsúzó Vasasnál folytatja. (Korábbi cikkünk a témában itt)
– Nagyon szép emlékeket viszek magammal és remélem, hogy a Vasasból be tudok kerülni Benedek Tibor válogatottjába – mondta a támadó, aki januárban volt már felnőtt kerettag, de pillanatnyilag nem az. – Kettős igazolással játszottam már a piros-kékeknél, és bár tudom, hogy a következő idényben nem a bajnoki cím megszerzése a cél, ez nem zavar, mert én tanulni szeretnék.
Jansik Szilárd
Jansik Szilárd – aki a találkozón kétszer talált be – minden tekintetben elégedett az idei évvel.
– Megnyertük az ifjúsági bajnokságot, és az OB I/B-t, bekerültem a felnőtt válogatottba, szóval minden úgy alakult, ahogy terveztem. Célom, hogy stabil tagja maradhassak a nagyválogatottnak, mert jelenleg plusz 1-es vagyok, tehát velük edzhetek, nyilván sokat fejlődöm, és bízom benne, hogy a jövőben eltűnik ez a plusz 1 a nevem elől. Amúgy óriási megtiszteltetés olimpiai bajnokokkal készülni.
A mérkőzés vége felé a szokásos koreográfiára, az edzők megfürdetésére készültek a játékosok, ám Keszthelyi Tibor, a KSI másik edzője felkészült erre és menekülőre fogta. Horváth János azonban lecserélte összes „kétajtós szekrényét", így az óriások legyőzték „Keszeget”, aki így nem úszta meg, ő is megfürdött.
Gyarmati Dezső
Az érmeket és a bajnoki serleget Gyarmati Dezső adta át Székely Bulcsúnak, a KSI olimpiai bajnok játékosának. A Csucsu becenevű pólós szerényen nyilatkozott honlapunknak:
– Sokkal többet kaptam a fiúktól, a klubtól, az edzőktől, mint amennyit adtam nekik. Büszke vagyok rájuk, és boldog, hogy ha egy kicsit is, de hozzátehettem a feljutáshoz.
Arra a kérdésre, hogy vállalja-e a játékot az OB I-ben is, kitérő választ adott:
– Ezt még meg kell beszélnem a többiekkel - mondta.
Több lehetőség is volt, hogy a KSI az OB I-be juthasson, hiszen a juniorválogatott visszalépésével és a BVSC bajnoki címével is lett volna erre mód, mert azonos klub két csapattal nem vehet részt az élvonalbeli pontvadászatban. Ezek azonban teoretikus lehetőségek, közbeszólhatnak külső körülmények. A tiszta ügy, amikor valaki az első helyen végez és alanyi jogon jut fel. Így tett a KSI. Itt van azonban az újabb kihívás: gyökeret verni az elitben...