UtánpótlásSport
2026. március 16.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2013-06-21 23:57

Galambos Ramóna Európa-bajnok

Nem tört meg a friss hagyomány a montenegrói kadet Európa-bajnokságon: a negyedik versenynapon is szereztek érmet fiataljaink. Az egyedüli, örömteli változás az, hogy a két ezüst és az egy bronz után Galambos Ramóna aranyérmet nyert.

Szekeres István Május huszadika volt az a nap, amikor már nem lehetett nem írni Galambos Ramónáról (Ramóna Riója). Akkor nyerte meg nagyon látványosan a dormageni Német Nagydíjat: öt mérkőzést hozott, kereken harminc akciópontot csinált, miközben ellene egyre sem voltak képesek a vetélytársak. A szakembernek mindig öröm beszélni (az újságírónak pedig írni) tehetséges fiatalokról, most mégis felmerült: nem rakunk-e túl nagy terhet Ramóna tizenhét éves vállára, ha világgá kürtöljük, hogy bomba formában van. Módos Csaba, a szigetvári edzője azonban nem féltette. „Mentálisan is kitűnő állapotban van” – mondta. Az Európa-bajnokság előtt Bacsa Ferencben, a szövetség utánpótlás-bizottságának elnökében is volt némi szorongás, mert visszafogottan beszélt a leány amúgy egyértelmű esélyéről. Az Eb szőnyegén Ramóna elsöpört minden kétséget. Nagy dolgot tett: ellentmondást nem tűrően valóra váltotta az esélyét. A moldovai Zabicát gyorsan elintézte (8-0), még egy menet sem kellett hozzá. A bolgár Dudova ellen két 2-0-s két percet produkált. Az elődöntőben a remekül menetelő, svéd Sandahlnak mondott megálljt 7-0 (6-0, 1-0) formájában. A fináléban romániai magyar lány, Incze Kriszta Tünde volt az ellenfél, aki már a harmadik kadet Eb-jén szerepel. Két éve tízedik, tavaly kilencedik lett, most meg döntőbe jutott. De Ramóna ellen nem volt ellenszere, aki magabiztosan hozta az első menetet (4-0), és a másodikban (0-2) Kriszta már csak szépíteni tudott. Dénes Mercédesz 2010-ben Szarajevóban szerezte meg a magyar birkózás első aranyérmét, nevezetesen kadet Eb-n, és most Galambos Ramóna folytatta a sort. Ha összeszámoljuk, ezúttal négy mérkőzésen 23 pontot ért el, és csak kettőt sikerült ellene összehozni. Túl sok számolgatásra viszont nincs idő, kis pihenő után ugyanis megkezdődik a felkészülés a világbajnokságra. Előző nap arról elmélkedtünk ugyanitt, hogy az éremközeli helyezéshez az esetleges jó sorsoláson kívül bravúr is kell. Egyed Zsanett megcselekedte az azeri Orudzsova elleni 7-0-s, hatalmas győzelmével. Közel is volt a harmadik hely, de a bronzmérkőzésen a német Steffan – szoros küzdelemben – jobbnak bizonyult, így Zsanett ötödik lett. A női birkózás második versenynapján három orosz, egy ukrán arany született… És egy magyar is! A második versenynap aranyérmesei 40 kg: Veronika Gurszkaja (Oroszország) 46 kg: Zajnab Magomedova (Oroszország) 52 kg: Tetjana Rizsko (Ukrajna) 60 kg: Galambos Ramóna(Magyarország) 70 kg: Arina Babkina (Oroszország)