UtánpótlásSport
2026. március 16.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2013-06-26 13:40

Fiatalon túl a harmincon

Márton Anna igen mozgalmas szezont tudhat maga mögött, hiszen számításai szerint harminc kardversenyen indult ebben az idényben! A 18 esztendős, de már felnőtt Európa-bajnoki hatodik helyezett tehetség számára azonban teljesen egyértelmű, hogy a legfontosabb verseny, az augusztusi budapesti vb még hátravan.

Hunfencing „Hogy hány versenyen indultam ebben a szezonban? Junior válogatók, Világ Kupák, ugyanez a felnőttek között, junior Eb és vb, felnőtt Eb, magyar bajnokság mindkét korosztályban, valamint a csapatversenyek. Húsznál biztosan több. Inkább harminc. De egyáltalán nem unalmas.” Természetesen arról is beszélt a magyar vívó-válogatott legfiatalabb tagja, hogy milyen mérleget vont le a harminc versenyről. „Összességében elégedett vagyok, de a budapesti világbajnokság még feltétlenül valamerre tovább billenti a mérleg nyelvét. Az Európa-bajnokságok eddig nagyszerűen sikerültek. Juniorban megnyertük a csapatversenyt itt, Budapesten, a felnőttek között meg Zágrábban lettem egyéniben hatodik. A poreci junior vb viszont nem úgy alakult, ahogy szerettem volna.” Három nap Balaton. Ebből a nyárból augusztus közepéig ennyi pihenés jutott a kardvívónőnek. „A hétvégén még szép idő volt, három napot a Balatonon pihentem. Most bőszen tanulok, mert ősszel érettségizem, de már alig várom, hogy hétfőn kezdődjön a világbajnoki felkészülés. Hozzászoktam, hogy a vívás az első, és ehhez rendelem hozzá a többi feladatot. Természetesen a család és az iskola ebben nagyon sokat segít, egyedül nem menne.” A világbajnoki felkészülés első hetében ausztriai erőnléti edzőtáborozás szerepel a programban, amely Anna szerint sokat segít a versenyeken. „Ajkler Zita erőnléti edző irányítja a munkát, melyet nagyon hasznosnak tartok. A felnőtt Eb előtt is volt hasonló szakasza a felkészülésnek, és a versenyen azt éreztem: nem vagyok fáradt. Pedig a felnőttek mezőnyében korábban fejben és fizikálisan is gyengébbnek éreztem magam az idősebbeknél. Most nem. Sőt, a negyeddöntőben a világranglistát vezető ukrán Harlannal is szoros asszót tudtam vívni, és nem azért kaptam ki, mert nem bírtam szusszal a végét. Aztán következnek a napi iskolák mesteremmel, Gárdos Gáborral, egy közös edzőtábor a rendkívül erős, Európa-bajnok orosz válogatottal, és már itt is a világbajnokság. Nagyon várom már.” A kardozó tehetség azt is tudja, a hazai rendezésű MOL vívó-világbajnokság nem egy verseny lesz számára a sok közül. „Osztálytársak, ismerősök, vagy a zágrábi Európa-bajnokságon az ellenfelek is folyamatosan a budapesti vébéről kérdeznek. Nagyon látványos a kampány, a filmek, plakátok mindenkinek tetszenek, a médiában sokkal többet szerepelünk a korábbinál, ebben a sportágban nemigen volt ilyenre példa, szerintem nagyon jó munkát végeznek a szervezők. Olyan emberek érdeklődnek, akik korábban azt sem tudták, hogy vívok. Remélem, minél többen szurkolnak majd nekünk a SYMA-csarnokban, mert az biztosan sokat segítene. És hogy milyen eredménnyel lennék elégedett? Azt szeretném érezni: minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a maximális tudásomat nyújtottam. Majd meglátjuk, hogy ez mire lez elég.”