Tatabányán a Földi Imre Sportcsarnokban rendezték az országos ifjúsági bajnokságot, melyen kiválóan szerepeltek a válogatottak. A közelgő Olimpiai Reménységek Versenye és az Eb előtt Szűcs Endre utánpótlásvezetővel elemeztük a történteket.
Szegő Tibor Néhány nappal ezelőtt az esélyeket latolgatva a szakember két sportolóra hívta fel a figyelmünket: Molnár Martinától és Simon Bencétől várta a legjobb eredményeket.
– Kezdjük a tizenhét éves zalaegerszegi lánnyal!
– Martina stabil, jó formát mutatva nyerte súlycsoportját. Egyéni és országos csúcsot is felállított, egy kilóval, 107 kilóra javította a lökés rekordját, melyet eddig is ő tartott, az összetett csúcstól pedig mindössze egy kilóval maradt el.
Molnár Martina honlapunknak elmondta, hogy a várakozásokhoz képest elégedett a teljesítményével, mert bár kisebb gondjai vannak a csuklójával, könyökével, az új országos csúcs gyógyír lehet a fájdalmakra.
Az utánpótlásvezetővel a fiúkra térünk át:
– Simon esetében 290-es várakozással indultunk neki az országos bajnokságnak, ettől nyolc kilóval elmaradt. Ennek mi volt az oka?Simon Bence
– Bence, hozta a pillanatnyilag tőle elvárhatót, elnyerte a mezőny legeredményesebb súlyemelője címet is. Az utolsó lökésétől visszalépett, mert az szakmailag szükségtelen, indokolatlan lett volna, hiszen ez csak állomása volt a felkészülésének, a csúcsformát az Eb-n kell elérni.
Szűcs Endre szerint mindketten a jövő magyar olimpikonjai lehetnek, hiszen annyira kiemelkednek a magyar mezőnyből, hogy joggal várnak tőlük komoly nemzetközi eredményeket. Ezt akár már a jövő hét végén hozhatják is, a Visegrádi Négyek által szervezett ORV-n, melyet Csehországban rendeznek. Mindkét csapatunkat a második helyre várják a szakemberek, mert a lengyelek rendkívül erősek, ám ha őket is le tudnánk győzni, az szenzációs siker lenne.
– Összességében milyen színvonalú volt a bajnokság?
– Ki kell emelni a mezőnyből a válogatott keret tagjait, akik remekül teljesítettek. 44 kg-ban a soroksári Csipkés Erika hét(!) országos csúcsot javított meg, 53 kg-ban a pécsi Szabó Dominika új rekordot állított fel lökésben, és ehhez szakításban is nagyon közel volt, hiszen felállt a súllyal, de maga mögött ejtette, 63 kg-ban a szintén Eb-induló Pócs Réka (Haladás VSE) nyújtott bíztatót, közel került egyéni legjobbjához.
Polgár Mirijam
A szakember elmondta, hogy a legnagyobb küzdelem a lányoknál a 69 kilósok között alakult ki, ahol elképesztő taktikai csatát láthattak a nézők. A szakítást még a Vállalkozók Sportegyesület sportolója, Molnár Boglárka nyerte, ám lökésben már a nála egy évvel idősebb szombathelyi Polgár Mirijam és edzője, Márkus Erzsébet (A sydneyi olimpia ezüstérmese. - A szerk.) már olyan súlyokra kényszerítette, melyekkel nem tudott megbirkózni. Így Mirijamé lett az aranyérem, és ő lett a legeredményesebb lány is Tatabányán. Ez volt a tipikus példája annak, amikor a tapasztalat, a taktika diadalmaskodik az ifjonti lelkesedés felett. Az eredmény 311.136 Sinclair-pont. A két versenyző teljesítménye – hasonlóan Molnár Martináéhoz – szintén kiemelkedik a hazai mezőnyből.
Az említett sportolók egyesületében kiváló szakmai munka folyik és a szövetséggel együttműködve menedzselik a fiatalokat, állapíthattuk meg a szakemberrel.
– Hogy teljesítettek a fiúk?
– A 62 kg-os és a legfelső súlycsoportra hívnám fel a figyelmet. Fekete Ádámot kell megemlíteni, aki szintén tagja a Litvániába utazó keretnek, illetve az ólomsúlyú Rácz Lászlót, aki 123 kilóval országos csúcsot állított fel szakításban. A főpróba tehát sikerült, jöhet az ORV és szeptemberben az Európa-bajnokság.
Eredmények itt.