UtánpótlásSport December 8-án Egy nap az utánpótlásért címmel konferenciát rendez az Utanpotlassport.hu szerkesztősége a fiatalok sportjának aktuális kérdéseiről
2022. december 8.
  • instagram
Egy nap az utánpótlásért – konferencia
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2013-09-26 20:31

Beteljesült álom

Az év elején még álmodni sem mert arról, hogy eljuthat a világbajnokságra, augusztusban pedig két aranyérem is a nyakába került Wellandban. A kenus Hajdu Jonatán a sikerek ellenére sem érzi úgy, hogy az áttörés éve lett volna 2013.

reb Hajdu Jonatánt minden szakember korosztálya egyik legnagyobb tehetségének tartja, s idén nyáron tett róla, hogy a szélesebb közönség is megismerje a nevét. Hogy csak a kiemelkedő eredményeket vegyük: az Európa-bajnokságon nagy csatában győzött az ifjúságiak C1 200 méterén (ez ugye olimpiai szám), aztán a wellandi világbajnokságon szintén nyert a sprinttávon, ráadásul Khaut Kristóffal párban C2 1000-en sem érték utol. Két hét pihenés után pedig, már az új szezon alapozását megkezdve, hibátlanul zárt az európai olimpiai reménységek racicei versenyén: amelyik számban indult – pontosan ötben – ott diadalmaskodott is.
– Nem hittem volna, hogy ilyen jól sikerül az évem – kezd bele a Dunaferr 17 éves kenusa. – Reménykedtem, hogy az Európa-bajnokságra eljutok, és jól szerepelhetek, de a a szezon elején még álmodni se mertem arról, hogy a világbajnokságon indulhatok. A MOL Új Európa Alapítvány támogatottja a kontinensviadal előtt izgult, de látva a sikert már reménykedett a világbajnoki részvételben. Wellandban aztán már inkább a páros után volt benne feszültség, de ez nem ment a verseny rovására, hiszem senki sem csíphette el 200-on. Jonatán a vb- és Eb-aranyakat öt EORV-elsőséggel is megfejelte, ennek ellenére nem érzi úgy, hogy 2013 az áttörés éve lett volna. – Érzem a nyomást, hogy tehetségesnek tartanak, és hogy nem kellene csalódást okoznom. Az idei eredmények ellenére azt mondom, bár kezdik megjegyezni a nevem, de még nem ez volt az áttörés. Még sokat kell letennem az asztalra ahhoz, hogy nagy kenus legyek. De a célom, az olimpiai szereplés és a dobogós helyezés mindig motivál.