A szüleivel is szembeszállt

Péni István a sportág egyik legígéretesebb tehetsége. A szülei, akik maguk is sportlövők voltak, nem akarták, hogy fiúk is a lőterek világát válassza. Végül azonban mindenki jól járt, hogy a gyerek vágya teljesült.

Szegő Tibor Ahogy az UTE Mexikói úti lőtere felé sétálok a hűvös novemberi délutánon, eszembe jutnak Nagy Györgynek, a szövetség elnökének a szavai, aki azt mondta honlapunknak, hogy bár kiemelt sportági támogatásban részesülnek, arra senki ne számítson, hogyaz összes lőtér azonnal  fűtött lesz. Szerencsére kint sincs túl hideg, így belül kifejezetten kellemes a klíma, bár néhány hét múlva biztosan elkelnek a már előkészített gázpalackos fűtőtestek. Kissné Oroszi Edit fogad, aki tíz éve Héraklész-edző, így óriási tapasztalattal rendelkezik, tehát tisztában van azzal is, hogy az utóbbi évek talán legnagyobb tehetsége dolgozik a keze alatt. Szeretettel beszél tanítványáról, aki szerinte már apró gyermekként is „energiabomba" volt. Folyvást világ- és Európa-bajnoki érmes édesapja mögött sündörgött, és a fegyver lázában égett. A szülők szerették volna, ha nem fertőzi meg a lőpor szaga, és valami "normális" szakmát, sportágat választ, de négy és fél éve, a focisérülése után végül beadták a derekukat. És milyen jól tették!

Az UTE trénere még megmutatja azt a berendezést, mellyel számítógépes monitoron követhető a lövő kezének és fegyverének mozgása a célzás és a lövés alatt és után. Az adatok elemezhetők, elmenthetők, így a Scatt – ahogy nevezik az eszközt – nagy segítség a kezdőknek és a rutinos lövőknek is, hiszen visszanézhető, hogy merre kóricált a kéz, a fegyver, miközben azt gondolták, hogy mozdulatlan. A MOL Tehetségtámogató Programban részt vevő Istók, ahogy mindenki hívja a sportágban, elegánsan érkezik. Divatos kabát, világos ing, talán idősebbnek nézném, ha nem tudnám, hogy hány éves. Számba vesszük a 2013-as évet, az kifejezetten jól sikerült. Kiderül, hogy már szinte az összes korosztályos országos csúcsot megdöntötte. Számításai szerint az idén nyolc, de lehet, hogy kilenc rekordot is átadott a múltnak. Igaz, vannak olyanok, melyeket nem egyedül tart, hanem holtversenyben, de miután csak februárban lesz 17 éves, ezért nem orrolunk meg rá... – Talán éppen a labdarúgó-sérülésednek köszönhető, hogy sportlövő lettél? – Biztosan nagy szerepe volt, hiszen miután felgyógyultam, már csak a B csapatban szerepelhettem, és ezt nem tűrhettem, nem tudtam elviselni. Apu akkor javasolta, hogy próbáljuk ki komolyabban a sportlövészetet. Tulajdonképpen már háromévesen ott ültem mögötte, és figyeltem a mozdulatait, de igazán csak a foci befejezése után kezdtem foglalkozni a sportággal.

– Mi az, ami miatt bele lehet szeretni a lövészetbe? – Nyilván a véremben van, de a fegyver minden fiút vonz, lőni mindenki szeret, aki már egyszer kipróbálta. Ráadásul azon kevés sportágak közé tartozik, mely sokszor ad sikerélményt, hiszen minden tízes az. Ha kiszámolom, akkor naponta hatvanszor is részem van a sikerben. – Azt mesélik, vannak olyan sportolók, akik még a szívdobogásukat is le tudják lassítani a kritikus pillanatokban. Te hogy állsz ezzel? – Ettől jobb az egyik sportlövő, mint a másik, hogy ezt jobban tudja. Vannak erre módszerek, de az embernek magának kell érezni, hogyan tud ura lenni a szervezetének, testének. Elbeszélgetünk arról, hogy Istók azok közé tartozik, akiknek hamar jöttek az eredmények. Igaz, akadtak hullámvölgyek, de a fejlődése töretlen. Rákérdezek, nem tart-e attól, hogy ha egy darabig sikertelen lesz, akkor elmegy a kedve az egésztől, de látom rajta, hogy ilyesmiről szó sincs. Tavaly a légfegyveres Európa-bajnokságon negyedik volt, idén ugyanott a 14. helyen végzett, de ez nem rázta meg, megy előre, mint a faltörő kos. Kiderül, hogy új fegyvere van, s ezzel már sokkal jobban mennek a dolgok. 10 méteren légpuskában, 50 méteren szabadpuskában indulnak a sportolók. Utóbbiban 14 éves kor alatt nem versenyezhetnek gyerekek, ráadásul a fegyver is nehezebb, így azt csak később kezdhette meg. Itt van álló – ahogy 10 méteren is –, fekvő és térdelő testhelyzet. A három együtt az összetett. Összeszámoljuk, a junior korosztályig ő tartja az összes csúcsot. Nézem a szemét, hátha látok benne némi nagyképűséget, de nem. – Korábban azt mondtad, hogy nem fekszik neked az idén bevezetett szabályrendszer. – Igen. Kicsit olyan, mintha a maratoni futás végén a vezető bevárna még hét embert, és együtt futnának száz méter sprintet. Az alapverseny után mindenkinek eltörlik az addig elért eredményét, és nulláról indulunk, így gyakorlatilag minden döntős két versenyt teljesít. Most, hétvégén Nyitrán rendezték az olimpiai reménységek versenyét, ahol öt-hat körrel vezettem a döntő előtt, de miután ott új verseny kezdődött, az első hely mellé becsúszott egy második is. Ennél a mondatnál éreztem, hogy – bár beszélgettünk még tíz percet, de – be kell fejezni az interjút, mert, aki szomorúan azt mondja, hogy becsúszott az első mellé egy második hely is, az nálam mindent visz... Szót ejtünk még a 2016-os olimpiáról, a kvótáról, a szülőkről, akik már persze büszkék Istókra, és dehogy akarják, hogy focizzon. Átdumáljuk, hogy milyen jó, hogy van a MOL-alapítvány, mert eszközvásárlásra kért támogatást, hiszen a régi puskájával még anyukája is lőtt, és az szecessziós túlzással szólva sem lett volna alkalmas a kvótaszerzésre. Amikor kilépek a vasúti töltés melletti lőtér ajtaján, ennek az alig 17 éves fiúnak az arca van előttem, aki attól van elkeseredve, hogy az első hely mellé becsúszott egy második... ...és eszembe jut Biatovszki Mira, Mihalkó Nikoletta, Nagy Sándor, Nemes Adrienn, Szijj Katinka és a többi feltörekvő fiatal sportlövő, akik az utóbbi időben sorra hozzák az eredményeket, és úgy döntök, hogy ezt a mondatot nem fejezem be.