Plusz három kiló izom

Néhány hónap alatt is sokat erősödött az amerikai Duquesne Egyetemen tanuló és kosárlabdázó Szamosi Amadea. A 19 éves korosztályos válogatott játékos honlapunknak mesélt a honvágyról és az egyetemi életről is.

K. D. – Honnan adódott az amerikai lehetőség? – A Duquesne keresett meg ösztöndíj-ajánlattal, amit elfogadtam. Régóta terveztem, hogy ha kínálkozik egy ilyen lehetőség, akkor azt kihasználom, a szüleim is buzdítottak, mert anya is járt egy évet külföldön egyetemre, sokat mesélt róla, és mindig mondta, milyen meghatározó élmény volt az életében. Nagyon szeretek utazni, új dolgokat felfedezni, és úgy éreztem, arra is szükségem van, hogy megtanuljak a saját lábamra állni. – Sokat kellett mérlegelni? – Rengeteget, hiszen nagy lépés volt ez számomra, és biztos akartam lenni benne, hogy a lehető legjobban döntök. Sok iskolát végignéztem, hogy milyen szintű az oktatás, a kosárlabda, milyen a város, katolikus-e az egyetem, mekkora a diáklétszám, és persze az is fontos szempont volt, hogy mennyire jövök ki az edzőkkel, mennyire tudnám otthon érezni magam. – A tanulás vagy a sport vonzott inkább? – Az, hogy magas szinten kosárlabdázhatok, de mellette teljes értékű diák is lehetek. Sokat edzünk, általában két órát, de megesik, hogy hármat is. Ugyanakkor minden órán ott kell lennem, sőt, az a szabály, hogy aki hiányzik egy óráról is, az nem játszhat a következő meccsen. Emellett van időm ismerkedni a csoporttársaimmal, a csapattal sok időt töltünk együtt, hiszen mindenki egy helyen lakik, a csarnok körülbelül két perc séta, miután kilépek a szobámból. Minden nagyon jól szervezett, van időm tanulni, de közben mindent bele tudok adni a sportba is. Sokszor heti két meccsünk van, kondizok heti háromszor, és mellette sokat edzünk, a termet bármikor használhatjuk. – Milyen az iskola? – Egyelőre nem olyan nehéz, mint otthon volt, de ez is inkább a tantárgyaktól függ. Eddig olyan érzésem volt, mintha még mindig gimis lennék. A következő félévben már nehezebb óráim lesznek. – Mit tanulsz? – Üzleti tanulmányok a fő ág, de a többit még nem döntöttem el. A marketingen gondolkodom. – Milyen az egyetemi élet? – Pörgős, mindig történik valami. Rengeteg program van a sulin belül, ezeket igyekszem kihasználni. Voltam barátokkal trambulinparkban, állatkertben, tehetségkutató show-n, vidámparkban, színházban, bálban is. Van egy közösségi helyiség, mindig tele emberekkel, pingpongozunk, biliárdozunk, filmezünk, hetente vannak játékok, amelyeken lehet nyerni vagy ingyen enni. Otthon nem volt ennyi szabadidőm, nem volt ilyen jól beosztva a napom. Sokat segít persze, hogy minden egy helyen van. – Mennyire türelmesek a tanárok a sportolókkal? – A tanárok segítőkészek, tudják, hogy kik sportolnak. Nekem hiányzással még soha nem volt semmilyen problémám. A Duquesne nyolc győzelemmel és négy vereséggel áll az egyetemi bajnokságban. Szamosi Amadea tíz meccsen szerepelt, átlagosan 4,2 percet töltött a pályán, pontátlaga pedig 1,7. – Milyen Pittsburgh? – A város nagyon tetszik, bár az egyetemen kívül egyelőre keveset jártam. Voltam szimfonikus koncerten, moziban, vásárolni, barátoknál. Rengeteg felfedeznivaló van, amit még nem láttam, nem unatkozom egy percig sem. Az emberek nagyjából olyanok, mint otthon, kedvesek, segítőkészek. Egyik idegenbeli meccsünkön egy idős magyar házaspár megkeresett, azt mondták, hogy élvezték nézni a játékunkat. és örültek, mikor megtudták, hogy magyarok is vannak a csapatban. Ha ezt előbb tudják, hoztak volna nekünk házi bejglit is. – Mennyit segített a beilleszkedésben, hogy Szécsi Orsolya is ezen az egyetemen tanul és játszik? – Orsi mindig segít, ha valamit nem értek, vagy kérdésem van. Jó érzés, hogy van kihez fordulnom, ha elveszettnek érzem magam. – Mennyire küzdesz honvággyal? – Nehéz, de tudom, hogy hamarosan viszontlátom a családomat, és ez erőt ad. Szerencsés vagyok, hogy itt lehetek, és ennyi mindent megtapasztalhatok, így erre koncentrálok. A honvágy néha előjön, de ettől függetlenül nagyon jól érzem magam. – Milyen erős a csapatod és a bajnokság? – Vannak kemény ellenfelek és könnyebbek is. A csapatommal szerencsés vagyok, egytől egyig nagyszerű játékosok és emberek alkotják. A pályán mindenki tudja a dolgát, a kispadunk is nagyon hosszú. Összetartunk, és mindenkinek egy cél lebeg a szeme előtt, hogy mi legyünk a legjobbak a konferenciában. Vannak dolgok, amelyekben keményebb a bajnokság, mint a magyar NB I, de teljesen nem lehet összehasonlítani. – Miben fejlődtél a legtöbbet? – Sokat erősödtem, talán nem túlzás kijelenteni, hogy három kiló izmot szedtem magamra. Emellett gyorsabb vagyok, jobban ugrok, magabiztosabb a távoli dobásom. Ezek persze csak kis előrelépések, még rengeteget kell fejlődnöm. – Az edzések, a módszerek miben különböznek az itthoniaktól? – A módszerek alapjaiban ugyanolyanok, az edzések hosszabbak és intenzívebben, de nem annyira taktikusak, az ellenfelek elemzését kivéve, ugyanis van, hogy órákig a játékaikat gyakoroljuk. Mentálisan is nagyon felkészültnek kell lenni. – Milyen a hangulat a hazai meccseken? – Nincs baj az itteni közönséggel, pár száz ember szokott kijárni a meccsekre, de a pécsi szurkolók olyan különlegesek, hogy nincs értelme összehasonlítani, és bevallom, hiányoznak. – A válogatottban láthatunk a nyáron? – Mindenképpen szeretnék játszani ebben a szezonban is, de még sok szempontot figyelembe kell vennem, beszélnem kell az itteni edzőimmel és a családommal is.

Szamosi Amadea Született: 1994. 02. 01., Pécs Magasság: 190 cm Sikerei: magyar bajnoki bronzérmes (Pécs, 2012), az All Star csapat tagja a 2010-es U16-os, a 2011-es és 2012-es U18-as Európa-bajnokságon