UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Vívás

2014-02-16 21:18

Zsombor, Dániel, Máté - avagy a három hétvégi hős

Első, második, harmadik hely. Ezt szedte össze három vívónk a Héraklész junior Világ Kupán. A sportban a hétköznapok azért vannak, hogy általuk piros betűssé váljanak a hétvégék. Zsombor, Dániel és Máté is ezt az egyszerű képletet használta.

Szegő Tibor A Héraklész junior Világ Kupa első napján a párbajtőröző Bányai Zsombor első, Berta Dániel második helyet szerzett, s ezzel megalapozta a nemzetközi verseny hangulatát. A második napon a férfi kardozóktól is dobogós helyezést vártunk, s nem is hiába. Bancsics Máté harmadik lett.
Az olasz Curatoli, az amerikai Dershwitz, Bancsics Máté és a szintén olasz Affede
Az olasz Curatoli, az amerikai Dershwitz, Bancsics Máté és a szintén olasz Affede
A sportban a hétköznapok azért vannak, hogy az azon elvégzett munkával piros betűssé tegyük a hétvégét. Bányai Zsombornak ez sikerült. A Vasas SC párbajtőrözője így vedlett át hétvégi hőssé. Zsombor egy nappal győzelme után beszélt honlapunknak az idei február számára legszebb napjáról. – A csoportban nem tűnt túl magabiztosnak. Mi volt a gond? – Azt hittem, nem is élem túl a kört, mert bár ötször nyertem és csak egyszer kaptam ki, valahogy nem éreztem a vívást. Szenvedős volt. – Mi okozta? – Vannak napjaim, amikor nehezen melegszem be. Ez is ilyen volt. – Ahogy haladt a verseny, egyre inkább világossá vált, hogy magyarral is vívnia kell. Mennyiben más ez, mint külföldi ellen? – Siklósi Gergővel El Classicónak hívjuk magunk között az összecsapásainkat, vele nagyon más megküzdeni. Kiváló vívó, és mindig meglep valamivel, igaz, én is törekszem arra, hogy túljárjak az eszén. Általában látványos asszókat produkálunk, és ez most sem volt másként. Legutóbb megvert, és persze nemes bosszút akartam állni, mindent beleadtam. – A döntőig melyik asszó marad emlékezetes? – Az orosz Guszev volt az egyik ellenfelem, és nagyon meglepett, hogy megvertem, mert remek vívónak tartom. A Hamar Balázs elleni meccsre is szívesen gondolok vissza, mert rendkívül izgalmas volt.
– Hogy emlékszik a fináléra? – Az elején kicsit tartottam Berta Danitól, mert láttam, hogy 15-2-re verte az egyik oroszt. Ez jóval simább volt, mint ahogy én jutottam el a végéig. Attól féltem, hogy magam is így végzem. Aztán elég jól fel tudtam venni a ritmust. – Mi volt az, ami elbillentette a mérleg nyelvét? – Fogalmam sincs. Csak vívtam, és próbáltam kiismerni. Azért érdekes ez, mert minden asszónk más, nem lehet őket összehasonlítani. – Az edzője hogy fogadta a sikert? – Örült neki, és meg is érdemli. Nagyon sok munkája van benne. – Hogy áll a világranglistán? – A világranglistán a 15. helyen álltam a verseny előtt, talán most feljebb kerülhetek. – A legnagyobb idei feladatok? Az Európa-bajnokság Izraelben lesz februárban, a világbajnokság pedig Bulgáriában márciusban. – Szerepel a MOL Tehetségtámogató Programjában. Mire fordította a tőlük kapott támogatást? – Új vívóruhát vettem, mert a régi már szűk volt, és néhány új pengébe is beruháztam.

Férfi párbajtőr végeredmény: 1. Bányai Zsombor, 2. Berta Dániel, 3. Gubin (orosz) és Ivanov (orosz), …6. Hamar Balázs, …8. Bakos Bálint, 9. Siklósi Gergely, …24. Szabó Tamás, 25. Buta Levente, 26. Cho Taeun Sándor, …29. Nagy Dávid, …42. Hudek Dávid, …46. Peterdi Bence és Tóth Gergely, …60. Csikó Áron, …69. Dudás Balázs, …70. Győrffy Kristóf, …74. Horváth Dániel, …102. Kukucska Dániel, …114. Kis Máté, …118. Kiss Bálint, …122. Esztergályos Patrik.

 

Női párbajtőr végeredmény: 1. Mancini (olasz), 2. Alekszejeva (orosz), 3. Mijavaki (japán) és Palumbo (olasz), ...7. Gólya Fruzsina, ...9. Szalai Szonja, …24. Balogh Orsolya, …41. Oravetz Barbara, …46. Koreny Ajna, …50. Schmél Viktória, …56. Papp Petra, …67. Zupkó Klaudia, …87. Pásztor Sarolta, …100. Bernát Viktória, …108. Somodi Anita.

Gárdos Gábor
Gárdos Gábor
A Világ Kupa első két napján a női tőrözők és kardozók nem szerepeltek valami fényesen. Korábban Várhelyi Anna, Várhelyi Kata, Márton Anna és a többiek hozzászoktattak bennünket, hogy kardban érmes helyezés illeti meg a magyarokat, ám a két Várhelyi már a felnőttek között vitézkedik, Márton pedig betegség miatt nem tudott elindulni. Gárdos Gábor, Márton edzője így kommentálta a helyzetet honlapunknak: – Panka megfázott, így nem lehet itt, a többiek pedig még nem tudják hozni a döntős helyeket. Nem katasztrófa. Világ- és Európa-bajnokságra készülünk, ott kell a maximumot nyújtani.

Női kard végeredmény: 1. Mormile (olasz), 2. Russo (amerikai), 3. Bolsakova (orosz) és Passaro (olasz), …34. Záhonyi Petra, …41. Katona Renáta, 42. László Luca, …45. Kelecsényi Léna, …47. Mihalik Nóra, …59. Szlama Dorottya, 60. Kern Bianka, …74. Lipták Laura, …78. Juhász Tekla, 79. Farkas Kinga, 80. Bérczy Dorottya, …82. Csutorka Liliána, 83. Tóth Réka és Szilágyi Viktória, …91. Kengyel Luca, …98. Horváth Fanni.

Fehér Gábor edző sem élte meg katasztrófaként, hogy a 32 között búcsúztak női kardozóink: – Átmeneti állapotban vagyunk. A két Várhelyi a felnőttek között még nem hozza azt, amit megszoktunk tőlük az alacsonyabb korosztályokban, ahogy a maiak, a juniorok között ugyancsak nincsenek még azon a szinten, hogy döntőbe jussanak. Remélem, a fiú kardozók megszépítik a vasárnapot!
Singer Martin
Singer Martin
A próféta szólt belőle. A 32-es táblára ketten maradtak a fiúk, Bancsics Máté és Singer Martin. Ha figyelembe vesszük, hogy egy nappal korábban két magyar vívta a döntőt, akkor nem rossz, de ha azt nézzük, hogy 22 hazai fiú indult ebben a szakágban, az picit már árnyalja a képet. Később kivilágosodott, mert mindketten bejutottak a nyolcaddöntőbe, miután Bancsics az orosz Lokanovot verte 15-8-ra, Singer pedig az ukrán Platonovon lépett túl 15-12-re. A nyolc közé kerülésért a sorsolás szeszélye összehozta a két magyart. Bancsics az asszó előtt így értékelte esélyeit: – Két kivétellel mindig 15-14-re vertem Martint, egyszer volt nagyobb a különbség, de ami a lényeges, hogy legutóbb az országos bajnokságon legyőzött. Felelősséggel nem merném megjósolni az asszó kimenetelét. Nos, bekerült a jegyzőkönyvekbe az eddigi legnagyobb arányú Bancsics győzelem, mert a gödöllői fiú 15-9-re verte Singert. Következett az elődöntőért az orosz Trusakov, akitől a mi vívónk, éppen idén, Udinében kapott ki 14-re, és pont a négy közé jutásért.
Bancsics Máté
Bancsics Máté
Most nem így történt. Az asszó közben kisebb sérülést összeszedő magyar 15-10-re nyert, ezzel bejutott a legjobb négy közé, ahová rajta kívül két olasz, Affede és Curatoli, valamint az amerikai Eli Dershwitz. Utóbbi ellen kellett volna kiharcolni a finálét Máténak, aki tavaly tagja volt a poreci világbajnokságon bronzérmet szerzett magyar csapatnak. Nem kezdődött jól az asszó, az amerikai elhúzott 4-0-ra, de a hazai fiú magára talált, és visszajött 6-5-re. Mozgásán némileg érezhető volt az orosz ellen szerzett sérülés. 10-7-nél bizakodni kezdtünk, 11-9-nél reménykedni, 14-11-nél nem adtuk fel, de 15-11-re Dershwitz nyert, és ezzel eldőlt, hogy Bancsics harmadik lesz. A döntőt a Bancsicsot legyőző amerikai nyerte, miután a döntőben 15-11-re verte az olasz Curatolit.

Férfi kard végeredmény: 1. Dershwitz (amerikai), 2. Curatoli (olasz), 3. Affede (olasz) és Bancsics Máté, …15. Singer Martin, …39. Vörös Bálint, …43. Karasszon Ervin, …48. Pech Miklós, …55. Kossuth Bálint, 56. Alkonyi Vilmos, 57. Szabó Toni, 58. Habony Viktor, …64. Farkas Vendel, …66. Szlama Ákos, …69. Mészáros Balázs, 72. Kovács István, …78. Szlama Vilmos, 79. Holló Áron, …82. Dobó István, …84. Morvai Ákos, …87. Tóth-Tas Sebestyén, 88. Galgóczy Tamás, …93. Farkas Miklós, …102. Gémesi Huba, 103. Nagy Martin.

Az eredményhirdetés után Mátét arról kérdeztem, mennyire zavarta a sérülése az amerikai elleni meccsen? – Nem azért kaptam ki, mert fájt a lábam, bár nem volt kellemes érzés. Ma Eli ennyivel jobb volt nálam, legközelebb én győzök. Vívtam már úgy végig napot, hogy reggel kifordult a bokám. Mindig azok között a körülmények között kell jól teljesíteni, amelyek éppen akkor megadatnak. Ma így sikerült. Nem vagyok szomorú.   Galéria ITT.