2014-04-26 18:21
Nem sikerült a német vizsga
Az első napi, szlovénok elleni vereség után a csoport legerősebbnek tartott válogatottjával, Németországgal mérkőzött a női U19-es válogatott. A végeredmény (3:0) sima német győzelmet sejtet, pedig az első két szettben közel volt a bravúr.
UP-infó Az első szettben 11-11-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, aztán 15-11-re ellépett az ellenfél, ám ez nem bizonytalanította el a mieinket, zsinórban négy pontot szerezve egyenlítettek. A vége azonban 25-22 – oda. A második játékrész első harmadában folyamatosan nálunk volt az előny, a szett további része azonban a németekről szólt: előfordult, hogy hat ponttal is elhúztak tőlünk (20-14). Innen ugyan sikerült visszakapaszkodni és egy pontra megközelíteni az ellenfelet (23-22), a vége 25-22 lett. A harmadik szett is magyar vezetéssel kezdődött, a lendület azonban nem tartott sokáig: 4-1 után gyorsan egyenlítettek a németek, majd innentől kezdve fokozatosan növelték az előnyüket. Ebben a játékrészben nagyon sokat hibáztak a lányok, így – a kiélezett küzdelmet hozó első két szett után – nem tudták elkerülni a nagy különbségű vereséget (25-13). „Erőn felül küzdöttünk, küzdőszellemből jelesre vizsgáztak a lányok – kezdte az értékelést Nagy Attila, a válogatott szövetségi kapitánya. – A mérkőzés után a németek is gratuláltak, megemelték a kalapjukat előttünk és kiemelték, hogy nagyon jó meccset játszottunk velük. Sajnos fizikálisan nagy a különbség a két csapat között, magasabban, erőteljesebben játszanak. Csak egy adalék: körülbelül 30 centivel magasabban voltak az ütőik a mi blokkunknál. Ezzel együtt az első két játszmában reális esélyünk volt jó eredmény elérésére, de sajnos a szettek végén becsúszott két-három hiba, ami miatt nem tudtuk még jobban megszorítani őket. Megpróbáltuk a lehetetlent, nem sikerült, de büszke vagyok a csapatomra.” Ezzel a vereséggel biztossá vált, hogy a magyar válogatott nem lesz ott az Európa-bajnokságon, hiszen ahhoz legalább a csoport második helyén kellett volna végezni. A harmadik helyet holnap Izrael legyőzésével szerezhetjük meg. „Izraelnél jobbak vagyunk és mindent megteszünk, hogy ezt be is bizonyítsuk, ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy két vagy három vereséggel zárjuk a tornát.”